Javuló időjárás és nagyszerű hangulat a nyitóhétvégén

Ahogy számítottunk is rá, hűvösen, szelesen indult a nyitóhétvége. A nap is csak időnként sütött ki szombaton. Szerencsére a hangulatot az esti, kisebb buli feldobta a nagy faházban. Kis eszegetés, beszélgetés, zene – néhányan még kicsit táncoltak is. Ahogy első napra a strandbelépő, úgy este a szauna is ingyenes volt. Szaunázás után pedig a hideg merülőmedence – a tó vize 🙂 –  adott volt.

Vasárnapra szerencsére jobb idő lett, délutánra sokkal több napsütéssel, és 17 Celsius-fokkal. A tó vize is pont ennyire melegedett fel sekély, partközeli részen.

Dél után néhány perccel megkezdődött a fórum, ahol a felmerülő kérdések lettek megvitatva, eldöntve. (Többek között az idei programokról is szó esett, majd a kötelező lassú vezetés betartásáról a kemping területén, el lett döntve hogy a gyerekek ingyen csocsózhatnak és biliárdozhatnak, és felvetődött hogy minden szombaton legyen közös sütögetés, illetve számháborúzás majd a sporthéten.)

A holnapi szabadnapra (munka ünnepe) további melegedést (22 fokot) és még naposabb időt jeleznek.