Fórummal, sütögetéssel és diszkóval zárjuk az idényt

Lassan ennek a szezonnak is a végéhez érkezünk. Szerencsére addig még néhányszor kilátogathattok hozzánk pihenni, sportolni: A Sziki záróhétvégéje szeptember 15-én szombaton, és 16-án vasárnap lesz. Ilyenkor – már hagyományosan – fórumot is tartunk. Nem lesz ez másként azon a szombati napon sem: délben minden érdeklődőt szeretettel várunk a büfé elé.

Ekkor élőben elmondhatjátok meglátásaitokat az elmúlt időszakról, illetve javasolhattok dolgokat a jövő évre vonatkozóan. Addig (és persze utána is) a következő online kérdőíven várjuk visszajelzéseiteket: Tuti a nudi? 2018. Köszönjük előre is!

A szombati nap estéje sütögetéssel folytatódik a tűzrakóhelyen (hozzatok saját húst, de vehettek is majd a konyhán), később igény szerint diszkóval zárul a nagy faházban. Hogy mindezt vasárnap, az utolsó nap alaposan kipihenhessétek.

Reméljük szép időnk lesz, várunk mindenkit (beleértve az itt teljesen újakat is) szeretettel!