Sporthét összefoglaló

Tájékoztatás

Sport hét első napok

Holland buli 2020

Sport hét program

Hétközi jelentés az FNT-ről

Főzőverseny 2020

Megkezdődött az FNT

Főzőverseny a Szikin

Művésztábor finálé

Művésztábor 2020 Nyitás

Megkezdődött a Művésztáborunk, gyertek, vegyetek részt a meghívottakkal együtt az alkotás folyamatában modellként, művészként (mecénásként 🙂 ). Egész héten tart a program-kavalkád, nappal alkotunk, esténként jókat beszélgetünk.
Négy festőművész, négy fotóművész és fotós valósítják meg elképzeléseiket, Szolja ékszereket készít, Kriszta jobb agyféltekés rajztanfolyamot tart a gyerekeknek, Edit pedig zoknibábokat készít és bábozik is majd velük.
Csak néhány a megvalósítandó ötletekből: naturista Tetris-challenge, Laci egész heti testfestései, csütörtökön és pénteken este UV-festékes testfestések is közös festő-fotós csapatmunkában.
Szombaton lesz a szokásos tárlat, ahol nem csak megtekinteni, de “termelői áron” meg is lehet vásárolni a Művészhéten és korábban elkészült műveket.
Várunk Titeket, mit nekünk a borús idő!
Edit, Szolja, két Kriszta, két Jancsi, két Zoli, Tomi, Laci, Andris, Tibor és Netti, és a legfiatalabb művésznők, Iringó és Darinka 🙂
A legfrissebb hír, egyben a színvonalat is mutatja a csatolt festmény: Magnucz Tomi “megcsinálta” Lennert Gézát 😀 , sajnos ő most hiányzik közülünk.

Fórum 2020

A szokásos fórumot, mint ahogyan az idei évben lehetőleg majd mindent, a szabad ég alatt tartottuk, egy kicsivel szélesebb körben, de nem a tömeg, hanem a védőtávolságok miatt ?
Nyilván a fő téma a biztonságos strandolás, kempingezés volt, Lora az alábbiakat jegyzetelte:

1. Nyitás

A nyitás a 2020-as szezonban nem volt egyszerű a COVID-19 járvány miatt. A vezetőség mindent megtett annak érdekében, hogy a Sziki minél hamarabb kinyithasson. A nyitási határozatot 2020.05.28-án este 5 órakor kaptuk meg. A járvány miatt új szabályok kerültek a házirendbe. A Sziki Naturista Strand és Kemping fokozott figyelmet fordít a szabályok betartására. A strandra beengedhető maximum létszám: 1875 fő ?. Szájmaszk használata a Büfé-Konyha-Recepció részen sorban állás közben kötelező a további utasításig. A napozó területen csak a 1,5 méteres védőtávolságot kell megtartani. Továbbá kérünk mindenkit, amennyiben bármilyen tünetet észlel magán, ne látogasson el hozzánk.
A konyhánál, büfénél kézfertőtlenítést kell végezni, ha bármilyen közös használatú eszközhöz, fűszertatóhoz, stb. nyúltok, de ezeket is megpróbáljuk kiváltani kiscsomagolású egyszeriekre.

2. Bankkártya

A járvány miatt kérjük, hogy a strand és a kemping vendégei fizetéskor lehetőleg használjanak bankkártyát. Az érintésmentes fizetés közös érdekünk.

3. Programok

A vezetőség minden meghirdetett programot megtart. A programok ideje alatt a fent említett szabályok lesznek a kötelezőek. A 2020-as szezonban több új programmal is készültünk. Az FNT játékai is pl. úgy lesznek megválasztva, hogy a kötelező védőtávolságot be lehessen tartani.

4. Hosszabb a szezon

A szezon a 2020-as évben szeptember 30-ig tart. Ennek oka, hogy a májusi nyitás elhúzódott, és az elmúlt évek tapasztalata azt mutatta, hogy a szeptemberi hónapban még az időjárás lehetővé teszi a napozást.

5. Sebesség

A kemping területére behajtó járművekre továbbra is az 5 km/h érvényes. A korábbi szezonok tapasztalatai alapján azt látjuk, hogy ezt a sebességet rendszerint átlépik, ezt nem szeretné senki a jövőben sem.

Szombati programunk

Kedves Vendégeink!

 

2020.5.30-án 12 órakor nyitós fórumot tartunk, amire mindenkit várunk sok szeretettel a büfé előtti asztaloknál. A gyereknap alkalmából sok színes programmal készülünk idén is.

Várunk mindenkit sok szeretettel!

 

Nyitás 2020

Kedves Vendégeink!

Örömmel jelentjük be, hogy strandunk és kempingünk

2020.05.29-én 12:00kor nyílik.

Várunk mindenkit sok szeretettel!

 

Ahogyan ígértem, 10 perccel később már ti is megtudjátok, mint én, hogy megkaptuk az idei szezonra strandnyitási engedélyt is, úgyhogy már csak Petyával kell egyezkednem az idei napsütéses nyárért! Szerintem déltájban már lehet jönni holnap, strandosoknak, kempingeseknek egyaránt. Persze az általános járványügyi védelmi előírások még élnek, a józan belátással együtt. Dióhéjban:

  • aki betegség tüneteit érzi, ne jöjjön
  • megfelelő távolságtartás
  • maszkviselés sorbanálláskor recinél, büfénél, konyhánál
  • sok fertőtlenítő kézmosás További részletek később, egyelőre örülök

    Sándor Jancsi

 

 

Új szabályok a Szikin

Kedves Mindenki!

 

Már mi is nagyon várjuk a nyitást. Addig is kérünk titeket, nézzétek meg a járvánnyal kapcsolatos új szabályainkat, melyek a hatóságok előírásai alapján készült:

  • A Járvány ideje alatt a recepció, konyha és büfé területén kötelező az arcmaszk viselése.
  • A járvány ideje alatt a strand és kemping területén, a nem egy háztartásban élők, kötelesek
    1,5 méter távolságot tartani egymástól. A napozótéren a pihenőbútorokat úgy kell elhelyezni,
    hogy a használat során az előírt személyes távolság biztosítható legyen. A recepció, konyha és
    büfé területén jelzővonalak segítik a biztonságos távolság megtartásást.

 

Nyitás

Kedves Vendégeink!

Ezen a hétvégén még sajnos NEM tudunk nyitni.

A hatóságok továbbra sem tudnak pontos információt adni számunkra sem.

Megértéseteket köszönjük!

 

Reservations

Dear Guests,   We have decided that from now for the period from July to closing we are already accepting conditional bookings for the campsite, which means: A confirmed booking will only take effect if permitted by law. A 50% deposit will only be requested, but within 4 days when we know for sure that […]

Élő bejelentkezés a Szikiről

Sziasztok!

 

Kedden egy élő bejelentkezéssel készültünk nektek.

 

 

A járvány miatt kialakult helyzet sok bizonytalanságot hozott, mi megosztottuk veletek az információinkat.

A videót visszanézhetitek. Katt a linkre:

 

https://www.facebook.com/SZIKI.NATOURS/videos/635810520301741/

Kedves Vendégeink!

Mi már bizakodva, szorgalmasan készülünk a szezonra. Azonban a járványra való tekintettel továbbra is zárva tartunk addig. Kérünk mindenkit, hogy tartsa tiszteletben. A szabály megsértése jogi következményeket vonhat maga után, nekünk is, nektek is.

A nyitásra a vészhelyzet elmúltával kerül sor, melyről a hivatalos felületeinken értesítünk benneteket.

Vigyázzunk magunkra és egymásra!

Kempingvezetés

Itt a FARSANG, áll a bál

Sziasztok!

Még van egy pár kiadó hely a 2020. március 14-én (szombaton) tartandó újabb fergeteges szikis FARSANGI BULINKRA!

Szombat kora délutántól megy a wellness és a beöltözések. Esti programok: jelmezes felvonulás, kaja, pia, jókedv, szórakozás, disco és tánc.

Belépés kizárólag jelmezben! ?  A legötletesebbek díjazva lesznek.

A jó hangulat garantált kedvező feltételek mellett!

A kajáról és az italról mindenki saját magának gondoskodik. A büfé nem üzemel, tehát hozni kell.

Fűtött lakókocsikban éjszakázásaitokat biztosítani tudjuk.

Jelentkezni lehet: +36-20-249-8616 vagy info@natours.hu

Szeretettel várunk mindenkit!

Üdv.:

a Sziki csapata

SZIKI Events for 2020 summer

 

01-03rd May, 2020               Opening Weekend

16th May, 2020                     Beautifying the camping

30th May, 2020                     Children’s day

6th June, 2020                      Naturist Open air Cinema

15-21th June, 2020               Camp of Art

27th June, 2020                     Naturist Salsa Party

4th July, 2020                        Cooking competition

6-12th July, 2020                   XXI. Young Naturist’s Meeting

18th July, 2020                       Welcome Party for Our Dutch Friends

20-26th July, 2020                 XXXII. International Naturists Sportsweek

8th August, 2020                     The day of the lake

15th August, 2020                    Shooting Star Googeling Party

22th August, 2020                    Naturist Open air Cinema and Picnic

26-27th September, 2020        Closing Weekend

 

A Tó ünnepe augusztus 11-én vasárnap a Szikin

Tó ünnepe augusztus 11-én – kivételesen vasárnap – a Szikin Turbuk István barátunk ötlete és szervezése alapján ebben az évben is megrendezzük a Tó ünnepét. Gyertek akár résztvevőként, akár csak nézőként – az önfeledt szórakozás mindkét esetben garantált!

Sporthetünk záróhétvégéje

Sportsweeek - Thursday and Friday

4th and 5th day of our sportsweek You can check the photos from Thursday and Friday from the sportsweek.  

Holland barátainkat fogadva buliztunk szombaton

Versek, dalok, tűzijáték gitár- majd diszkózene Idén is vidáman és nagy érdeklődéssel zajlott a holland barátainkat fogadó buli, Etele gördülékeny műsorvezetésével. Sok versmondó, énekes, egyéb előadó lépett fel idén is. Összesen tizenkilenc produkció született (egyéni vagy páros, csoportos előadásban). Erzsi és Misi finom gulyáslevese és palacsintái erős ösztönzésnek bizonyultak – a közönség elismerésén kívül.  

Our Dutch friends welcoming party on Saturday evening

Welcoming party for our Dutch friends on Saturday. On Saturday, the 20th of July from 6 pm we organize a welcoming party for our Dutch friends, just before the 31st International Naturist Sportsweek.

Életképek a táborról

Megnyitottuk a Fiatal Naturisták Találkozóját

Elkezdődött a Sziki “gyerekhete” Sokféle játékkal és vetélkedővel megkezdődött a Fiatal Naturisták Találkozója néven futó, gyerekprogramokkal teli hetünk .

Tovább folytatódtak a művésztábor programjai

Nyaralással egybekötött alkotómunka A héten tovább folytatódtak művésztáborunk programjai,  a munkán kívül, a szép időben a vizet és a napsütést is élvezhették az alkotók – és persze a közönség is.

Megkezdődött 2019-es művésztáborunk

Megnyitottuk idei művésztáborunkat Hétfőn (június 17-én) megérkeztek a 2019-es művésztábor résztvevői, kezdetét vette az alkotással teli hét.

2019. Július 8-14. FNT

Július 8-án újra kezdetét veszi a SZIKI szervezésében a
Fiatal Naturisták Találkozója, mely alatt az elmúlt évekhez hasonlóan szuper programokkal várunk minden kicsit és nagyot.

 

Ez a hét nem a lustaságról és az unalomról szól! Sok közkedvelt programmal készülünk, hogy a fiatalok számára egy fantasztikus élmény lehessen ez a hét.

 

Ízelítő a tervezett programokból:

jégköpő verseny, karikába dobás, matracos úszás, buborék fújás, testfestés, kincskeresés, íjászat, hulahopp, ugrókötelezés, vízibomba, Mini Sziki Szumó, táncverseny etc.

Csak győzzétek majd kipihenni. =)

Minél többen leszünk, annál izgalmasabbak lesznek a versenyek. A hétre még van szabad lakókocsink és sátorhelyünk is. 😉

 

Előző évi tudósítás: http://natours.hu/hu/fnt18tovabb/

Várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel!

 

Sziki Csapat

info@natours.hu

Kemingünket szépítettünk

Kicsit ezúttal is szebbé tettük Mármint kedvelt kempingünket, a Szikit.

Gyereknapot játszottunk, mindenki nagy örömére!

Móka, játék, kacagás …és persze szórakoztató vetélkedők színesítették idei gyermeknapunk programjait.

Megjelent a júniusi Fókusz

Megjelent a júniusi Fókusz A Nemzetközi Naturista Szövetség e havi hírlevelében olvashatunk többek között a téli szerbiai történésekről (magyarországi szál hogy Mórahalomra is ellátogattak ottani klubokból) és helyi naturisták terveiről.

Gyereknap lesz a Szikin!

Május 25-én ismét Gyereknap lesz a Szikin!  Várunk minden virgonc lurkót a különleges, színes játékprogramokra, versenyekre, meglepetésekre.

Kemping szépítés kalákában

Nyitás utáni első programunk idén is a kemping szépítése lesz. Május 18-án is várjuk a lelkes kertészeket és ezermestereket, szépérzékű hölgyeket és urakat.

Farsang 2019

Sziasztok! Még van egy pár kiadó hely a 2019. március 09-én (szombaton) tartandó újabb fergeteges szikis FARSANGI BULINKRA!

Záróhétvégénk lesz szeptember 15-én szombaton és 16-án vasárnap

Fórummal, sütögetéssel és diszkóval zárjuk az idényt Lassan ennek a szezonnak is a végéhez érkezünk. Szerencsére addig még néhányszor kilátogathattok hozzánk pihenni, sportolni: A Sziki záróhétvégéje szeptember 15-én szombaton, és 16-án vasárnap lesz. Ilyenkor – már hagyományosan – fórumot is tartunk. Nem lesz ez másként azon a szombati napon sem: délben minden érdeklődőt szeretettel várunk […]

Hullócsillag néző buli

Hullócsillagnézős, diszkós, sütögetős hosszú hétvége Az idei augusztus 20-i hosszú hétvégét is érdemes nálunk tölteni. Pihenhettek, sportolhattok mindhárom nap a szokásos módokon, viszont vasárnap külön programok is lesznek:

A Tó Ünnepe a Szikin

A Tó Ünnepe a Szikin A már hetedik alkalommal megrendezett Tó ünnepe az egyik, ha nem a legjobb volt ezen események közül. Megdumáltuk Petyával a jó időt, Szilviékkel pedig, hogy végre nálunk is tartsanak salsa bemutatót és oktatást, ne érezzük emiatt a kispici távolság miatt mostohának a szegedi kempingünket. És lőn, jöttek, táncoltak és győztek. […]

Vetélkedjünk a tó ünnepén, augusztus 11-én, szombaton!

Vetélkedjünk a tó ünnepén, augusztus 11-én, szombaton! Ahogy előző években megszokhattuk, idén is megszervezésre kerül Turbuk István barátunk ötlete alapján a Tó ünnepe nevet viselő több éves hagyományunk. Idén is számos szórakoztató programon vehetnek részt a jelentkezők.

A Sporthét utolsó három napja

A Sporthét utolsó három napja Gyakorlatilag felesleges minden egyes sportágról és programról külön-külön írnom, jöjjön el jövőre, aki meg akar ismerkedni az itteni hangulattal! De legalább megpróbáltunk egy-egy képet feltenni az utolsó napok eseményeiről, illetve itt egy kis statisztika az idei Sporthétről:

XXX., csak az olvassa, akit érdekel a téma!

XXX., csak az olvassa, akit érdekel a téma! Jó időnk volt nem csak sportolásra, hanem strandolásra is szerdán és csütörtökön a XXX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó folytatásaként. Az 5000 m-es futásnál szerencsére csak az útvonal-kijelölők tévedtek el, úgyhogy idén is születtek 20 perc alatti eredmények, én ennél kicsivel hamarabb értem a célba a Volkswagenemmel, mint felvezető […]

Elkezdődött a XXX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó

Elkezdődött a XXX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó Beindult a Sporthét, mint a szél! Merthogy az is nagyon beindult, de kicseleztük: a kocsmasportokkal kezdtük a faházban, aztán húzódtunk egyre kijjebb, ahogyan egyre jobban kisütött a nap.

Holland buli kimaxolva

Holland buli kimaxolva A klasszikus vicc: A lányokat így hívtuk: Gyertek lányok, lesz kaja-pia-buli! A fiúkat pedig: Gyertek fiúk, lesz kaja-pia-buli-csajok! 😀 Ki is maxoltuk rendesen, Misiék tolták a pörköltet és a palacsintát, és kitelepült egy minibüfé a partra.

On Saturday we welcome our Dutch friends with a large party

On this Saturday (21st of July) we welcome our Dutch friends. Let’s prepare yourself with a production! Several years ago we regularly organize a party to welcome our Dutch friends. At this year that will begin at 6 pm on Saturday. Anybody can join, the admission fee is a production.

23-29th July, 2018 XXX. International Naturists Sportsweek

Our largest event, the 30th International Sportsweek will begin on Monday. We will start the competition at the 23rd of July. Apply here – online! You can choose which of these can you participate. Here is a schedule for the whole week. Altogether there will be more than 30 type of sports!

Még mindig nem unatkoznak a (nagyon) fiatal naturisták

Még mindig nem unatkoznak a (nagyon) fiatal naturisták Kialakultak a korosztályos bandák, klikkek és barátságok gyerekek, felnőttek között Tartjuk a programokat csak nem sorrendben,hanem időjárástól és a gyerekek kedvétől függően rugalmasan.Azért a víz az úr! (Stégről ugrálós, matracos úszás, iszappakoló, stb.)

Haditudósítás FNT-frontról

Haditudósítás FNT-frontról Szélben és esőben, de annál lelkesebb 15, majd keddtől már 17 fős gyerekcsapattal kezdődött az idei FNT-nk, ez a létszám fog felmenni a hét második felében szokás szerint 30-35 főre. A programokat a pluralista demokrácia jegyében már hétfőn délelőtt megszavazták a gyerekek, mindenki kívánsága teljesülni fog a héten.

Főzőverseny a szélben, délben

Főzőverseny a szélben, délben Reggel nyolckor még a lefújáson gondolkodtunk, de aztán inkább az esőfelhőket fújtuk el, a szél azért maradt, nehogy nagyon berúgjanak a tűző napon serénykedők. Két kategóriában nyolc csapat indult, galamblelkű nemzetközi női zsűrink (Ani, Marcsi, Truus és Analyse) jóvoltából mindenki nyert valamilyen díjat.

2018. július 9-15. XIX. Fiatal Naturisták Találkozója

Július 9-15. Fiatal Naturisták Találkozója Július 9-én, hétfőn – itt a Szikin – elkezdődik a XIX. FNT. Az elmúlt évekhez hasonlóan vasárnapig egy gyermek se fog unatkozni. Móka, kacagás, játékos testmozgás vár minden fiatal résztvevőre.

Cooking Competition on Saturaday, 7th of July

International Cooking contest on Sziki On the 7th of July you can impress again the members of the jury with your cooking skills. Don’t worry – we are not waiting for professional chefs but normal people who likes to cook – and enjoy it.

Our artist camp has finished

On Sunday, our artist camp has closed. The artists created their work From Monday until Sunday – in the usual good mood. Whether it’s paintings, sculptures, photographs, enamels or jewelery.

Megnyílt hétfőn a művésztábor

Június 18-án, hétfőn elkezdődtek művésztáborunk programjai Szombaton megérkeztek többen művészeink közül, hétfőre mindannyian. Közös vacsorával indult a hét, majd megkezdődött az egész heti alkotás. Részletes menetrend:

Artist's Camp on the Sziki - 18th June - 24th June

We will hold this year’s Artist’s Camp from the Monday of 18th June. We open this year’s Artist’s Camp on Monday, June 18th. According to our schedule, we have invited sculptors, painters, jewelery makers and photographers this year.

We celebrated Children's Day at the Sziki

Children’s day on Sunday After we cancelled the programmes of the Children’s Day at Saturday – because of a strong morning shower – we could organize it on Sunday.

Nyárias nyitóhétvége – beváltott ígéretekkel

Tökéletes strandidőnk volt a nyitóhétvégén – és azután is! Az ősszel tett ígéreteinket sikerült beváltanunk. Két hét telt el a nyitóhétvége utolsó napja óta. Két nyárias hét – hiába volt még csak május első fele. Már a nyitáskor elég meleg volt a tó a fürdőzéshez – a harminc fokot közelítő (időnként el is érő!) levegő […]

From Saturday the Sziki is for the bathers and campers again

Hooray, we are on holiday! Or at least we open the campsite. Here at the Sziki we will start the season from the long weekend of 1st of May. That means our first day is 28th of April, Saturday. Just a month ago there were snow patches here and now the weather is like at […]

Holidays 2017

Wish you a Merry Christmas and Happy New Year from Sziki! Szolja, János, Dia, Attila

We have celebrated our lake on Saturday

We have celebrated our lake on Saturday We have celebrated on Saturday our lake with imaginative works, loads of enthusiastic participants – but at late afternoon it turned to adventurous because of the rain.

The end of our Sportsweek - it was hot and exciting

The end of our Sportsweek – it was hot and exciting The adults could join again to the individual sports on the Sportsweek’s Saturday – like 100 meter running, long jump, push ups. Then they played the final matches of the beach volleyball and the volleyball too. We congratulate the Sloven group who won the […]

The events have accelerated at the 4th and the 5th day of the Sportsweek

The events have accelerated at the 4th and 5th day of the Sportsweek. On Thursday the weather turned cooler a bit, but it wasn’t really a problem – we needed to cancel only the ‘swimming with mattresses’. Interestingly more female competitor started to the tire throwing than male. But surprisingly men began to race on […]

The sportsweek continued on Tuesday and Wednesday - with changing weather but with lots of participants

The sportsweek continued on Tuesday and Wednesday – with changing weather but with lots of participants On Tuesday we started the second day of the Sportsweek in mild weather. Maybe because of that a lot of people tried the archery (which was the earliest), there was even a three year old kid. After that the football […]

Megnyílt a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó, elkezdődtek a versenyek

Megnyílt a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó, elkezdődtek a versenyek Hétfőn 11 órakor – tökéletes strandidőben – ünnepélyes megnyitóval elindítottuk a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporthetet. Egészen vasárnapig tart – bár azon a napon már csak az egész lezárása, a díjkiosztás lesz. A megszokott versenyszámokon túl két újdonságot is beterveztünk: darts és dinnyeevés.

Holland barátainkat fogadtuk, szokás szerint vicces és érdekes előadásokkal

Holland barátainkat fogadtuk, szokás szerint vicces és érdekes előadásokkal A szombati Holland Buli előpartija már pénteken megkezdődött (Sándor Jancsi hatalmas presztízsvesztére), amikor is a naturizmus helyi doyenjének, Imrének a születésnapját ünnepelte mintegy harminc kempingvendég. Közben – sőt, a legtöbben már néhány nappal korábban – holland barátaink is megérkeztek, berendezkedtek.

Hétfőn – új sportágakkal – megkezdjük legnépszerűbb rendezvényünket, a sporthetet!

Hétfőn – új sportágakkal – megkezdjük legnépszerűbb rendezvényünket, a sporthetet! Kedves Mindenki! Szeretettel meghívunk minden sportolni vágyó kicsit és nagyot a jövő héten kezdődő  XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozóra (Július 24-30- ig)! Az elmúlt évek közkedvelt sportprogramjai mellett új programokkal frissítettük a listát, hogy egy pillanatra se unatkozzon senki. 🙂

Szombaton idén is nagy bulival fogadjuk holland barátainkat – szokás szerint egy műsorszámmal készüljetek!

Szombaton idén is nagy bulival fogadjuk holland barátainkat – szokás szerint egy műsorszámmal készüljetek! A hagyományokhoz híven, a Sporthét előtt most is megrendezésre kerül A Holland Barátainkat Fogadó Buli, amelyre mindenkit szeretettel meghívunk. A buli most szombaton (július 22-én) 18:00-kor kezdődik. A vacsora paprikás csirke és palacsinta lesz. A résztvevőknek egyetlen feladatuk van, ki kell […]

A gyerekeknek az FNT utolsó két napján sem volt idejük unatkozni

A gyerekeknek az FNT utolsó két napján sem volt idejük unatkozni Pénteken folytatódott az FNT. A délelőtti programokat íjászattal és csúzlizással indította Kata, majd hulahoppoztak és ugróköteleztek a gyerekek. Ebéd előtt még egy hatalmas vízibombacsatát is lejátszottak. Délután egy hosszú és izgalmas kirándulásra indult a csapat ahol, állatok (kecskét, tyúkot, egyéb madarak) etetésére is lehetőségük volt. […]

Tudósítás az FNT kellős közepéből (2.-4. nap)

Tudósítás az FNT kellős közepéből (2.-4. nap) A hétfői első nap után Kata és a gyerekek folytatták az FNT-t, nagyjából az általuk megszavazott programpontok alapján.  Kedden tehát versenyeztek a gyerekek jégköpésben, karikába dobásban,és matracos úszásban, volt játékos buborékfújás és testfestés is, ami estig elhúzódott, ezért a betervezett vízitrona elmaradt. (Néhány alkotás is látható az alábbi […]

Közvetítés a Fiatal Naturisták Találkozójáról élőben:

Közvetítés a Fiatal Naturisták Találkozójáról élőben: 5 fős induló létszámmal, 1,5-12 éves korcsoportban (a szintén ott tüsténkedő szülőket-nagyszülőket persze nem számítva) tegnap megkezdődött az FNT.

Jól sikerült főzőverseny “lábas kígyóval”, többféle lecsóval, élő tállal és egyéb furfangosságokkal

Jól sikerült főzőverseny “lábas kígyóval”, többféle lecsóval, élő tállal és egyéb furfangosságokkal Jó néhány éve minden Július elején megrendezzük hagyományos főzőversenyünket. Tegnap sem történt ez másképp – szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett – meleg, napos időnk volt végig.

2017. július 10-14. FNT

2017. július 10-14. FNT Kedves Mindenki! Július 10-én újra kezdetét veszi a NAVKE szervezésében a Fiatal Naturisták Találkozója, melyben az elmúlt évekhez hasonlóan szuper programokkal várunk minden kicsit és nagyot.

2017. július 8. Főzőverseny

2017. július 8. Főzőverseny Sziasztok! Itt az idő újra megélezni a késeket, elővenni a fakanalakat és előhalászni a zsűri ízlelőbimbóit lenyűgöző titkos recepteket, mert most szombaton, július 8-án, újra megrendezésre kerül a Nemzetközi Főzőverseny a Szikin. Nevezni folyamatosan lehet. Fő-és egytálételek, illetve egyéb ételek kategóriában.

Ismét büszkék lehetünk naturista versenyzőinkre

Ismét büszkék lehetünk naturista versenyzőinkre Június 11 és 14 között újra a horvátországi Porecs melletti Solaris kempingben rendezték meg az  Alpok-Adria Nemzetközi Sporttalálkozót. Idén kilenc fő képviselte a magyar naturizmust, akik négy fős ukrán támogatással kiegészülve szálltak be a versenyekbe.

Befejeződött a XII. Naturista Művésztábor

Befejeződött a XII. Naturista Művésztábor Ma véget ért nálunk az idei (a XII.) Naturista Művésztábor. Szombat délelőtt a nagy faházban megnyílt a kiállítás a művészek egész heti alkotásaiból. Ahány féle művészeti ág képviselője volt jelen, annyi féle tárgyat lehetett megcsodálni: művészi fényképeket, szobrokat, tűzzománcokat, szépen megfestett köveket, festményeket, ékszereket, grafikákat és még ennél is többet.

Javában zajlanak művésztáborunk eseményei

Javában zajlanak művésztáborunk eseményei A megnyitó után tovább folytatódott művésztáborunk – és tart még majd egészen vasárnapig. Jelenlétével (és alkotásaival) megtisztelt minket tűzzománc-készítő, ékszerkészítő, népi hímző, négy fotográfus, három festőművész, egy szobrászházaspár, két grafikus és több amatőr kézműves. A hétfő este a megemlékezés jegyében telt: A tavalyi rendezvényen még részt vett Balázs, aki operatőrként egy […]

Megnyílt a XII. Naturista művésztábor

Megnyílt a XII. Naturista művésztábor Megérkeztek hétfőn a művészek. Miután mindenki berendezkedett, elfoglalta helyét, este héttől egy közös vacsorával, beszélgetéssel megnyílt a XII. Naturista művésztábor. Keddtől már az alkotásé a főszerep. Az alábbi programokba lehet – és érdemes bekapcsolódni a héten vendégeinknek:

A jövő hét a művésztáboré a Szikin

A jövő hét a művésztáboré a Szikin A jövő hét (június 19-től 25-ig) a művészet jegyében telik. Hétfőn kezdődik és vasárnapig tart az idei naturista művésztábor.

Vidámra, játékosra sikerült a gyereknap

Vidámra, játékosra sikerült a gyereknap A szeles – bár napos – idő ellenére nagyszerűen sikerült a tegnapi gyereknap. Kata animálásával végig gyerekkacagástól zengett a Sziki, jókedvből nem volt hiány. Jó kis futkosós akadályversennyel kezdtek, majd a kincskereső játékkal folytatták. A napon ugyan megolvadtak kincsek (csokiszeletek) mire megtalálták őket, de sebaj, mélyhűtőbe téve gyorsan fogyaszthatóvá váltak – bár […]

Gyertek a szombati a gyereknapra! Játék, móka, kacagás vár!

Gyertek a szombati a gyereknapra! Játék, móka, kacagás vár! Kedves vendégeink, kedves gyerekek! Idén is május utolsó szombatján tartjuk a gyereknapot. Nem fogtok unatkozni, Kata megint sokféle vidám játékot eszelt ki nektek:

Megkezdődött kempingszépítő napunk

Megkezdődött kempingszépítő napunk Ma reggel ragyogó napsütésben kezdődött a kempingszépítő napunk. Önkéntes munkás vendégeink főképpen virágültetéssel és festéssel vették ki részüket a feladatokból – aminek a jutalma (a jól végzett munka örömén kívül) egy tányér gulyásleves lett.

Szombati kempingszépítő napunkra szeretettel várunk mindenkit

Szombati kempingszépítő napunkra szeretettel várunk mindenkit Néhány nap és elkezdődik idei kempingszépítésünk – e hét szombatján (május 20-án) – esti össztűzzel, közös együtt sütögetéssel! Jöjjön bátran mindenki, aki szívesen beszállna munkájával az idei jó hangulatú, közösségi kempingszépítésbe. Nem kell hozzá szakértelem, lehet pl kertészkedni, faházat festeni, füvet gereblyézni, virágokat hozni és elültetni.

Hozzánk is beadható a SZÉP-kártyák május végével lejáró egyenlege

Hozzánk is beadható a SZÉP-kártyák május végével lejáró egyenlege Kedves Vendégeink! Ne feledjétek, hogy a Széchenyi Pihenőkártya feltöltését az azt követő második év május 31-ig lehet felhasználni! Utána a bent ragadt összeg visszakerül a munkáltatóhoz.

Javuló időjárás és nagyszerű hangulat a nyitóhétvégén

Javuló időjárás és nagyszerű hangulat a nyitóhétvégén Ahogy számítottunk is rá, hűvösen, szelesen indult a nyitóhétvége. A nap is csak időnként sütött ki szombaton. Szerencsére a hangulatot az esti, kisebb buli feldobta a nagy faházban. Kis eszegetés, beszélgetés, zene – néhányan még kicsit táncoltak is. Ahogy első napra a strandbelépő, úgy este a szauna is […]

Utolsó simítások a nyitóhétvége előtt

Utolsó simítások a nyitóhétvége előtt Végre 2017-ben is elérkezik a nyitóhétvége! Április 29-én szombaton reggel nyolc órától minden régi és új vendégét szeretettel várja a Sziki!

Farsangi buli a Szikin 2017

Farsangi buli a Szikin 2017 Sziasztok! Még van egy pár kiadó hely a 2017. március 04-én (szombaton) tartandó újabb fergeteges szikis FARSANGI BULINKRA!

Pótszilveszter 2017

Pótszilveszter 2017 Ismét egy fergetegesen jól sikerült pótszilveszteri buli részesei lehettünk a Szikin!  A 31 fős társaságból mindenki nagyon kitett magáért. Az asztalok roskadoztak a finomabbnál-finomabb ételektől és italoktól. A hangulat, a társaság és a zene szuper volt. Egész este ment a tánc, a jacuzzi és a szauna. A bátrabbak a hóban fetrengve hűtötték le […]