A gyerekeknek az FNT utolsó két napján sem volt idejük unatkozni

Pénteken folytatódott az FNT. A délelőtti programokat íjászattal és csúzlizással indította Kata, majd hulahoppoztak és ugróköteleztek a gyerekek. Ebéd előtt még egy hatalmas vízibombacsatát is lejátszottak. Délután egy hosszú és izgalmas kirándulásra indult a csapat ahol, állatok (kecskét, tyúkot, egyéb madarak) etetésére is lehetőségük volt. A fárasztó túra után kora este almás-fahéjas süti készült Kata és a gyerekek közreműködésével.
Szombaton már a gyerekek igencsak hiányolták a vizet, ezért a kötélhúzást és a “zsákbanfutást” a tóban játszották le – majd összemérték erejüket szkanderben és Mini Sziki Szumóban. Délutáni programként – még a vihar és az eső sem vette el a gyerekek lelkesedését – esőben tolták a Smart kocsit, felnőtteket megszégyenítő gyorsasággal. Elkészült az óriási FNT-s plakát is – amin a gyerekek az emlékeiket örökítették meg a hétről. Az FNT lezárásaként Kata megrendezte a hét legnagyobb és leghosszabb diszkóját. A gyerekek egymást értékelve a táncversenyt is megtartották. A buli végén egyik gyerkőcnek se kellet esti mesét mondani, szinte összeestek a fáradtságtól. Vasárnap pedig a pihenés veszi át a főszerepet.