Megnyílt a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó, elkezdődtek a versenyek

Hétfőn 11 órakor – tökéletes strandidőben – ünnepélyes megnyitóval elindítottuk a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporthetet. Egészen vasárnapig tart – bár azon a napon már csak az egész lezárása, a díjkiosztás lesz. A megszokott versenyszámokon túl két újdonságot is beterveztünk: darts és dinnyeevés.

Fontos hogy aki részt szeretne venni a több fordulós játékokon, időben kezdje el a versenyzést! (Aki még nem regisztrált – és szeretne – Katánál mindenképpen tegye meg! Egyéb gonddal bármely más animátorhoz fordulhattok.) Vannak ugyanis olyan többfordulós sportágak, amiket csütörtökig le kell játszani: pingpong, tollaslabda, sakk, biliárd, petanque, csocsó, gyorstollas, ulti, és turul. Szombatig pedig lábtengó és a strandröplabda játszható le. (Ez természetesen nem azt jelenti hogy az utolsó napon is bekapcsolódhat bárki, az ugyanis már a döntők napja lesz – minél előbb el kell kezdeni a versenyzést!)

Az egyfordulós versenyszámokban természetesen a kiírt időpontban kell a helyszínen lenni. Ezek közül ma háromtól a lengőteke versenyszáma lesz megtartva, holnap pedig az 5 km-es futással kezdünk a recepciónál gyülekezve (ez az egyetlen versenyszám, ami kempingen kívül lesz megtartva, ezért itt némi ruha viselete feltétlen ajánlott). Kérjük, hogy a jelentkezők folyamatosan kövessék nyomon az események időpontjait, nehogy bárki is lemaradjon olyan eseményről amire jelentkezett! A részletes menetrendet megtalálhatjátok kitűzve a nagy faház oldalaira, a büfére, konyhára és recepcióra – és természetesen onlájn is ezen a címen (pdf fájl). Az eredmények – amint mód van rá – is kikerülnek a nagy faház oldalára.

A csapatversenyeken szokás szerint három csoportra osztjuk az embereket: külföldiek, szegediek és vidékiek (azaz belföldi nem szegediek). Vasárnap, az eredményhirdetésnél pedig azt a csapatot illeti a vándorkupa, amelyik a legtöbb pontot érte el.

Az animátorokon kívül régóta a Szikire járó vendégsegítők is lesznek – akiknek munkáját külön köszönjük. Ők a lábtengó, röplabda és turul sportágak versenyeit bonyolítják.

A péntek ugyan gyereknap lesz, de a kicsik azon kívül se unatkoznak, mert Eszti egész héten foglalkozik velük. Az erre vonatkozó programok is ki vannak ragasztva a szokásos helyekre.

A megnyitó rövid – Kata által vezényelt – közös tornával zárult.

Ma, kedden kicsit hűvösebb, szelesebb ugyan az idő – ezért a kocsmasportok előnyben ezen a napon, pl csocsó, biliárd – de holnaptól már újra kellemesebb idővel bíztatnak a meteorológusok (hétvégén egyenesen újra kánikulával).

Gyertek, jelentkezzetek, versenyezzetek (és persze pihenjetek is) – vagy csak egyszerűen szurkoljatok!

Az ide feltöltött képek erősen válogatottak – ezeknek a többszöröse készült. Azokat a képeket amin te szerepelsz, Katától tudod elkérni.
E-mail címe: koczankata16@gmail.com