Tájékoztatás

Sport hét első napok

Holland buli 2020

Sport hét program

Hétközi jelentés az FNT-ről

Főzőverseny 2020

Megkezdődött az FNT

Főzőverseny a Szikin

Művésztábor finálé

Művésztábor 2020 Nyitás

Megkezdődött a Művésztáborunk, gyertek, vegyetek részt a meghívottakkal együtt az alkotás folyamatában modellként, művészként (mecénásként 🙂 ). Egész héten tart a program-kavalkád, nappal alkotunk, esténként jókat beszélgetünk.
Négy festőművész, négy fotóművész és fotós valósítják meg elképzeléseiket, Szolja ékszereket készít, Kriszta jobb agyféltekés rajztanfolyamot tart a gyerekeknek, Edit pedig zoknibábokat készít és bábozik is majd velük.
Csak néhány a megvalósítandó ötletekből: naturista Tetris-challenge, Laci egész heti testfestései, csütörtökön és pénteken este UV-festékes testfestések is közös festő-fotós csapatmunkában.
Szombaton lesz a szokásos tárlat, ahol nem csak megtekinteni, de “termelői áron” meg is lehet vásárolni a Művészhéten és korábban elkészült műveket.
Várunk Titeket, mit nekünk a borús idő!
Edit, Szolja, két Kriszta, két Jancsi, két Zoli, Tomi, Laci, Andris, Tibor és Netti, és a legfiatalabb művésznők, Iringó és Darinka 🙂
A legfrissebb hír, egyben a színvonalat is mutatja a csatolt festmény: Magnucz Tomi “megcsinálta” Lennert Gézát 😀 , sajnos ő most hiányzik közülünk.

Fórum 2020

A szokásos fórumot, mint ahogyan az idei évben lehetőleg majd mindent, a szabad ég alatt tartottuk, egy kicsivel szélesebb körben, de nem a tömeg, hanem a védőtávolságok miatt ?
Nyilván a fő téma a biztonságos strandolás, kempingezés volt, Lora az alábbiakat jegyzetelte:

1. Nyitás

A nyitás a 2020-as szezonban nem volt egyszerű a COVID-19 járvány miatt. A vezetőség mindent megtett annak érdekében, hogy a Sziki minél hamarabb kinyithasson. A nyitási határozatot 2020.05.28-án este 5 órakor kaptuk meg. A járvány miatt új szabályok kerültek a házirendbe. A Sziki Naturista Strand és Kemping fokozott figyelmet fordít a szabályok betartására. A strandra beengedhető maximum létszám: 1875 fő ?. Szájmaszk használata a Büfé-Konyha-Recepció részen sorban állás közben kötelező a további utasításig. A napozó területen csak a 1,5 méteres védőtávolságot kell megtartani. Továbbá kérünk mindenkit, amennyiben bármilyen tünetet észlel magán, ne látogasson el hozzánk.
A konyhánál, büfénél kézfertőtlenítést kell végezni, ha bármilyen közös használatú eszközhöz, fűszertatóhoz, stb. nyúltok, de ezeket is megpróbáljuk kiváltani kiscsomagolású egyszeriekre.

2. Bankkártya

A járvány miatt kérjük, hogy a strand és a kemping vendégei fizetéskor lehetőleg használjanak bankkártyát. Az érintésmentes fizetés közös érdekünk.

3. Programok

A vezetőség minden meghirdetett programot megtart. A programok ideje alatt a fent említett szabályok lesznek a kötelezőek. A 2020-as szezonban több új programmal is készültünk. Az FNT játékai is pl. úgy lesznek megválasztva, hogy a kötelező védőtávolságot be lehessen tartani.

4. Hosszabb a szezon

A szezon a 2020-as évben szeptember 30-ig tart. Ennek oka, hogy a májusi nyitás elhúzódott, és az elmúlt évek tapasztalata azt mutatta, hogy a szeptemberi hónapban még az időjárás lehetővé teszi a napozást.

5. Sebesség

A kemping területére behajtó járművekre továbbra is az 5 km/h érvényes. A korábbi szezonok tapasztalatai alapján azt látjuk, hogy ezt a sebességet rendszerint átlépik, ezt nem szeretné senki a jövőben sem.

Szombati programunk

Kedves Vendégeink!

 

2020.5.30-án 12 órakor nyitós fórumot tartunk, amire mindenkit várunk sok szeretettel a büfé előtti asztaloknál. A gyereknap alkalmából sok színes programmal készülünk idén is.

Várunk mindenkit sok szeretettel!

 

Nyitás 2020

Kedves Vendégeink!

Örömmel jelentjük be, hogy strandunk és kempingünk

2020.05.29-én 12:00kor nyílik.

Várunk mindenkit sok szeretettel!

 

Ahogyan ígértem, 10 perccel később már ti is megtudjátok, mint én, hogy megkaptuk az idei szezonra strandnyitási engedélyt is, úgyhogy már csak Petyával kell egyezkednem az idei napsütéses nyárért! Szerintem déltájban már lehet jönni holnap, strandosoknak, kempingeseknek egyaránt. Persze az általános járványügyi védelmi előírások még élnek, a józan belátással együtt. Dióhéjban:

  • aki betegség tüneteit érzi, ne jöjjön
  • megfelelő távolságtartás
  • maszkviselés sorbanálláskor recinél, büfénél, konyhánál
  • sok fertőtlenítő kézmosás További részletek később, egyelőre örülök

    Sándor Jancsi

 

 

Új szabályok a Szikin

Kedves Mindenki!

 

Már mi is nagyon várjuk a nyitást. Addig is kérünk titeket, nézzétek meg a járvánnyal kapcsolatos új szabályainkat, melyek a hatóságok előírásai alapján készült:

  • A Járvány ideje alatt a recepció, konyha és büfé területén kötelező az arcmaszk viselése.
  • A járvány ideje alatt a strand és kemping területén, a nem egy háztartásban élők, kötelesek
    1,5 méter távolságot tartani egymástól. A napozótéren a pihenőbútorokat úgy kell elhelyezni,
    hogy a használat során az előírt személyes távolság biztosítható legyen. A recepció, konyha és
    büfé területén jelzővonalak segítik a biztonságos távolság megtartásást.

 

Nyitás

Kedves Vendégeink!

Ezen a hétvégén még sajnos NEM tudunk nyitni.

A hatóságok továbbra sem tudnak pontos információt adni számunkra sem.

Megértéseteket köszönjük!

 

Reservations

Dear Guests,   We have decided that from now for the period from July to closing we are already accepting conditional bookings for the campsite, which means: A confirmed booking will only take effect if permitted by law. A 50% deposit will only be requested, but within 4 days when we know for sure that […]

Élő bejelentkezés a Szikiről

Sziasztok!

 

Kedden egy élő bejelentkezéssel készültünk nektek.

 

 

A járvány miatt kialakult helyzet sok bizonytalanságot hozott, mi megosztottuk veletek az információinkat.

A videót visszanézhetitek. Katt a linkre:

 

https://www.facebook.com/SZIKI.NATOURS/videos/635810520301741/

Kedves Vendégeink!

Mi már bizakodva, szorgalmasan készülünk a szezonra. Azonban a járványra való tekintettel továbbra is zárva tartunk addig. Kérünk mindenkit, hogy tartsa tiszteletben. A szabály megsértése jogi következményeket vonhat maga után, nekünk is, nektek is.

A nyitásra a vészhelyzet elmúltával kerül sor, melyről a hivatalos felületeinken értesítünk benneteket.

Vigyázzunk magunkra és egymásra!

Kempingvezetés

Itt a FARSANG, áll a bál

Sziasztok!

Még van egy pár kiadó hely a 2020. március 14-én (szombaton) tartandó újabb fergeteges szikis FARSANGI BULINKRA!

Szombat kora délutántól megy a wellness és a beöltözések. Esti programok: jelmezes felvonulás, kaja, pia, jókedv, szórakozás, disco és tánc.

Belépés kizárólag jelmezben! ?  A legötletesebbek díjazva lesznek.

A jó hangulat garantált kedvező feltételek mellett!

A kajáról és az italról mindenki saját magának gondoskodik. A büfé nem üzemel, tehát hozni kell.

Fűtött lakókocsikban éjszakázásaitokat biztosítani tudjuk.

Jelentkezni lehet: +36-20-249-8616 vagy info@natours.hu

Szeretettel várunk mindenkit!

Üdv.:

a Sziki csapata

SZIKI Events for 2020 summer

01-03rd May, 2020              Opening Weekend

16th May, 2020                     Beautifying the camping

30th May, 2020                     Children’s day

6th June, 2020                      Naturist Open air Cinema

15-21th June, 2020               Camp of Art

27th June, 2020                     Naturist Salsa Party

4th July, 2020                        Cooking competition

6-12th July, 2020                   XXI. Young Naturist’s Meeting

18th July, 2020                       Welcome Party for Our Dutch Friends

20-26th July, 2020                 XXXII. International Naturists Sportsweek

8th August, 2020                     The day of the lake

15th August, 2020                    Shooting Star Googeling Party

22th August, 2020                    Naturist Open air Cinema and Picnic

26-27th September, 2020        Closing Weekend

 

A Tó ünnepe augusztus 11-én vasárnap a Szikin

Tó ünnepe augusztus 11-én – kivételesen vasárnap – a Szikin Turbuk István barátunk ötlete és szervezése alapján ebben az évben is megrendezzük a Tó ünnepét. Gyertek akár résztvevőként, akár csak nézőként – az önfeledt szórakozás mindkét esetben garantált!

Sporthetünk záróhétvégéje

A záróhétvége történései a XXXI. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozón Július 28-29-én sporthetünk záróhétvégéje is elérkezett. Szombaton még lejátszottuk a visszalévő versenyeket (beleértve a sör- és üdítőivót is), majd késő délután a testfestés következett, ahol idén is látványos és vicces alkotások születtek. Este pedig Zoli diszkót rendezett a nagy faház előtti tóparton.

Sporthetünk 4. és 5. napjának életképei

Sporthetünk 4. és 5. napjának életképei Ahogy teltek a napok, tovább fokozódott a hangulat – és a versenyszellem – a XXXI. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozón.  

Életképek a sporthét első három napjáról

Életképek sporthetünk első három napjáról Hétfőn elkezdődött nálunk a XXXI. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó.  

Holland barátainkat fogadva buliztunk szombaton

Versek, dalok, tűzijáték gitár- majd diszkózene Idén is vidáman és nagy érdeklődéssel zajlott a holland barátainkat fogadó buli, Etele gördülékeny műsorvezetésével. Sok versmondó, énekes, egyéb előadó lépett fel idén is. Összesen tizenkilenc produkció született (egyéni vagy páros, csoportos előadásban). Erzsi és Misi finom gulyáslevese és palacsintái erős ösztönzésnek bizonyultak – a közönség elismerésén kívül.  

Holland barátainkat fogadjuk szombat este

Holland barátainkat fogadjuk szombaton A XXXI. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozóra érkező holland barátainkat fogadjuk szombaton (július 20) este hattól egy fergeteges bulival. Fergeteges persze pont annyira lesz, amennyire ti azzá teszitek.

Életképek a táborról

Megnyitottuk a Fiatal Naturisták Találkozóját

Elkezdődött a Sziki “gyerekhete” Sokféle játékkal és vetélkedővel megkezdődött a Fiatal Naturisták Találkozója néven futó, gyerekprogramokkal teli hetünk .

Tovább folytatódtak a művésztábor programjai

Nyaralással egybekötött alkotómunka A héten tovább folytatódtak művésztáborunk programjai,  a munkán kívül, a szép időben a vizet és a napsütést is élvezhették az alkotók – és persze a közönség is.

Megkezdődött 2019-es művésztáborunk

Megnyitottuk idei művésztáborunkat Hétfőn (június 17-én) megérkeztek a 2019-es művésztábor résztvevői, kezdetét vette az alkotással teli hét.

2019. Július 8-14. FNT

Július 8-án újra kezdetét veszi a SZIKI szervezésében a
Fiatal Naturisták Találkozója, mely alatt az elmúlt évekhez hasonlóan szuper programokkal várunk minden kicsit és nagyot.

 

Ez a hét nem a lustaságról és az unalomról szól! Sok közkedvelt programmal készülünk, hogy a fiatalok számára egy fantasztikus élmény lehessen ez a hét.

 

Ízelítő a tervezett programokból:

jégköpő verseny, karikába dobás, matracos úszás, buborék fújás, testfestés, kincskeresés, íjászat, hulahopp, ugrókötelezés, vízibomba, Mini Sziki Szumó, táncverseny etc.

Csak győzzétek majd kipihenni. =)

Minél többen leszünk, annál izgalmasabbak lesznek a versenyek. A hétre még van szabad lakókocsink és sátorhelyünk is. 😉

 

Előző évi tudósítás: http://natours.hu/hu/fnt18tovabb/

Várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel!

 

Sziki Csapat

info@natours.hu

Kemingünket szépítettünk

Kicsit ezúttal is szebbé tettük Mármint kedvelt kempingünket, a Szikit.

Gyereknapot játszottunk, mindenki nagy örömére!

Móka, játék, kacagás …és persze szórakoztató vetélkedők színesítették idei gyermeknapunk programjait.

Megjelent a júniusi Fókusz

Megjelent a júniusi Fókusz A Nemzetközi Naturista Szövetség e havi hírlevelében olvashatunk többek között a téli szerbiai történésekről (magyarországi szál hogy Mórahalomra is ellátogattak ottani klubokból) és helyi naturisták terveiről.

Gyereknap lesz a Szikin!

Május 25-én ismét Gyereknap lesz a Szikin!  Várunk minden virgonc lurkót a különleges, színes játékprogramokra, versenyekre, meglepetésekre.

Kemping szépítés kalákában

Nyitás utáni első programunk idén is a kemping szépítése lesz. Május 18-án is várjuk a lelkes kertészeket és ezermestereket, szépérzékű hölgyeket és urakat.

Farsang 2019

Sziasztok! Még van egy pár kiadó hely a 2019. március 09-én (szombaton) tartandó újabb fergeteges szikis FARSANGI BULINKRA!

2019 Sziki programok

Záróhétvégénk lesz szeptember 15-én szombaton és 16-án vasárnap

Fórummal, sütögetéssel és diszkóval zárjuk az idényt Lassan ennek a szezonnak is a végéhez érkezünk. Szerencsére addig még néhányszor kilátogathattok hozzánk pihenni, sportolni: A Sziki záróhétvégéje szeptember 15-én szombaton, és 16-án vasárnap lesz. Ilyenkor – már hagyományosan – fórumot is tartunk. Nem lesz ez másként azon a szombati napon sem: délben minden érdeklődőt szeretettel várunk […]

Hullócsillag néző buli

Hullócsillagnézős, diszkós, sütögetős hosszú hétvége Az idei augusztus 20-i hosszú hétvégét is érdemes nálunk tölteni. Pihenhettek, sportolhattok mindhárom nap a szokásos módokon, viszont vasárnap külön programok is lesznek:

A Tó Ünnepe a Szikin

A Tó Ünnepe a Szikin A már hetedik alkalommal megrendezett Tó ünnepe az egyik, ha nem a legjobb volt ezen események közül. Megdumáltuk Petyával a jó időt, Szilviékkel pedig, hogy végre nálunk is tartsanak salsa bemutatót és oktatást, ne érezzük emiatt a kispici távolság miatt mostohának a szegedi kempingünket. És lőn, jöttek, táncoltak és győztek. […]

Vetélkedjünk a tó ünnepén, augusztus 11-én, szombaton!

Vetélkedjünk a tó ünnepén, augusztus 11-én, szombaton! Ahogy előző években megszokhattuk, idén is megszervezésre kerül Turbuk István barátunk ötlete alapján a Tó ünnepe nevet viselő több éves hagyományunk. Idén is számos szórakoztató programon vehetnek részt a jelentkezők.

A Sporthét utolsó három napja

A Sporthét utolsó három napja Gyakorlatilag felesleges minden egyes sportágról és programról külön-külön írnom, jöjjön el jövőre, aki meg akar ismerkedni az itteni hangulattal! De legalább megpróbáltunk egy-egy képet feltenni az utolsó napok eseményeiről, illetve itt egy kis statisztika az idei Sporthétről:

XXX., csak az olvassa, akit érdekel a téma!

XXX., csak az olvassa, akit érdekel a téma! Jó időnk volt nem csak sportolásra, hanem strandolásra is szerdán és csütörtökön a XXX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó folytatásaként. Az 5000 m-es futásnál szerencsére csak az útvonal-kijelölők tévedtek el, úgyhogy idén is születtek 20 perc alatti eredmények, én ennél kicsivel hamarabb értem a célba a Volkswagenemmel, mint felvezető […]

Elkezdődött a XXX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó

Elkezdődött a XXX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó Beindult a Sporthét, mint a szél! Merthogy az is nagyon beindult, de kicseleztük: a kocsmasportokkal kezdtük a faházban, aztán húzódtunk egyre kijjebb, ahogyan egyre jobban kisütött a nap.

Holland buli kimaxolva

Holland buli kimaxolva A klasszikus vicc: A lányokat így hívtuk: Gyertek lányok, lesz kaja-pia-buli! A fiúkat pedig: Gyertek fiúk, lesz kaja-pia-buli-csajok! 😀 Ki is maxoltuk rendesen, Misiék tolták a pörköltet és a palacsintát, és kitelepült egy minibüfé a partra.

Holland barátainkat fogadjuk szombaton

Szombaton (július 21-e) fogadjuk a XXX. Nemzetközi Sporttalálkozóra érkező holland barátainkat – készüljetek egy produkcióval! Az elmúlt évek alatt hagyománnyá vált hogy a sporthétre érkező holland barátaink tiszteletére egy kis bulit szervezünk. Ez 18.00-kor kezdődik, szombaton (július 21.én). Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépődíj egy produkció.

Július 23 hétfő – július 29 vasárnap: Sporthét a Szikin – a harmincadik!

Hétfőn indul legnagyobb rendezvényünk, a XXX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó – jelentkezzetek ide kattintva! Összesen több mint húsz felüli versenyszámmal kezdődik július 23-án hétfőn a  Nemzetközi Sporttalálkozó a Szikin – immár a harmincadik. Mind egyéni- mind csapatjátékokban megmérettethetitek magatokat idén is.

Még mindig nem unatkoznak a (nagyon) fiatal naturisták

Még mindig nem unatkoznak a (nagyon) fiatal naturisták Kialakultak a korosztályos bandák, klikkek és barátságok gyerekek, felnőttek között Tartjuk a programokat csak nem sorrendben,hanem időjárástól és a gyerekek kedvétől függően rugalmasan.Azért a víz az úr! (Stégről ugrálós, matracos úszás, iszappakoló, stb.)

Haditudósítás FNT-frontról

Haditudósítás FNT-frontról Szélben és esőben, de annál lelkesebb 15, majd keddtől már 17 fős gyerekcsapattal kezdődött az idei FNT-nk, ez a létszám fog felmenni a hét második felében szokás szerint 30-35 főre. A programokat a pluralista demokrácia jegyében már hétfőn délelőtt megszavazták a gyerekek, mindenki kívánsága teljesülni fog a héten.

Főzőverseny a szélben, délben

Főzőverseny a szélben, délben Reggel nyolckor még a lefújáson gondolkodtunk, de aztán inkább az esőfelhőket fújtuk el, a szél azért maradt, nehogy nagyon berúgjanak a tűző napon serénykedők. Két kategóriában nyolc csapat indult, galamblelkű nemzetközi női zsűrink (Ani, Marcsi, Truus és Analyse) jóvoltából mindenki nyert valamilyen díjat.

2018. július 9-15. XIX. Fiatal Naturisták Találkozója

Július 9-15. Fiatal Naturisták Találkozója Július 9-én, hétfőn – itt a Szikin – elkezdődik a XIX. FNT. Az elmúlt évekhez hasonlóan vasárnapig egy gyermek se fog unatkozni. Móka, kacagás, játékos testmozgás vár minden fiatal résztvevőre.

Július 7-én szombaton újra összemérhetitek főzőtudományotokat

Nemzetközi Főzőverseny ismét a Szikin – folyamatosan lehet jelentkezni Július 7-én, szombaton újra bebizonyíthatjátok hogy nem csak hogy jól tudtok főzni, de a zsűri tagjait is le tudjátok nyűgözni szakácsművészetetekkel. Persze senki ne tántorodjon el, nem profi szakácsokat várunk, egyszerűen csak az ételkészítés (és persze -fogyasztás) öröméért főzőket – pont ahogyan előző években is!

Ismét sikerrel zárult kempingünk legművészibb hete

Vasárnap véget ért a művésztábor. Hétfőtől péntekig a már szokásosan jó hangulatban készültek az alkotások. Legyen szó akár festményekről, szobrokról, fényképekről, tűzzománcról vagy ékszerekről.

Megnyílt hétfőn a művésztábor

Június 18-án, hétfőn elkezdődtek művésztáborunk programjai Szombaton megérkeztek többen művészeink közül, hétfőre mindannyian. Közös vacsorával indult a hét, majd megkezdődött az egész heti alkotás. Részletes menetrend:

Újra művésztábor a Szikin – június 18-tól 24-ig

Idén is egy hétig a művészeteké – és persze az érdeklődő közönségé – a főszerep a Szikin (június 18. – 24.) Június 18-án, hétfőn megnyitjuk idei művésztáborunkat. A jól bevált menetrend szerint ebben az évben is többek között szobrászokat, festőket, ékszerkészítőket és fotóművészeket hívtunk meg.

Gyermeknap volt a Szikin

Vasárnap a gyermekjátékoké volt a főszerep a Szikin Miután szombaton elmaradtak a gyereknapi programok – a délelőtti nagy eső miatt – azokat vasárnap végre megtarthattuk. Ahogy korábban is meghirdettük, Kata kigondolt jó néhány játékot a kicsiknek.

Nyárias nyitóhétvége – beváltott ígéretekkel

Tökéletes strandidőnk volt a nyitóhétvégén – és azután is! Az ősszel tett ígéreteinket sikerült beváltanunk. Két hét telt el a nyitóhétvége utolsó napja óta. Két nyárias hét – hiába volt még csak május első fele. Már a nyitáskor elég meleg volt a tó a fürdőzéshez – a harminc fokot közelítő (időnként el is érő!) levegő […]

Szombattól újra a strandolóké, kempingezőké a Sziki!

Hurrá, nyaralunk! De legalábbis nyitunk! Itt a Szikin idén is a május elsejei hosszú hétvégével indítjuk a szezont. Így már április 28-án, szombaton nyitunk. Egy hónapja még hófoltokba botolhattunk itt, azóta felbolydult a természet, szinte már kitört a nyár, a tó vize is melegszik, többen már meg is mártóztak benne. Csapatunk március óta a kemping […]

Ünnepek 2017

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Békés Boldog Új Évet Kívánunk a Szikiről! Szolja, János, Dia, Attila

Csillaghullásnéző buli makettek vízre helyezésével, közös sütögetéssel és tüzijátékkal

Csillaghullásnéző buli makettek vízre helyezésével, közös sütögetéssel és tüzijátékkal Most szombaton végig kegyeibe fogadott minket az időjárás. Megtarthattuk mind az egyébként is tervezett naplemente- és hullócsillagnéző bulinkat, mind pedig az egy héttel korábbi Tó ünnepén készített makettek úsztatását (amit az akkor megérkező rossz idő miatt kellett elhalasztanunk).

Ötletes vízijárművek, Tó szépe megválasztása és vidám vetélkedő – Tavunkat ünnepeltük

Ötletes vízijárművek, Tó szépe megválasztása és vidám vetélkedő – Tavunkat ünnepeltük. Kreatív programokkal, sok lelkes résztvevővel,  de késő délután az időjárás változása miatt “kalandosra sikerülve” tartottuk meg a szombaton a Tó ünnepét.

Sporthetünk forró záróhétvégéje

Sporthetünk forró záróhétvégéje A sporthét szombatjának délelőttjétől a felnőttek újra bekapcsolódhattak az összes egyéni versenybe (100 méteres futás, távolugrás, fekvőtámasz, úszás), illetve lejátszották a strandröplabda és a röplabda döntőjét. Ezt a szlovén csapat nyerte – nekik ezúton is gratulálunk. S. Józsinak – aki e döntőn hősies küzdelmében, egy vetődése során sérült meg – jobbulást kívánunk!

A sporthét 4. és 5. napján felgyorsultak az események

A sporthét 4. és 5. napján felgyorsultak az események. Csütörtökön kissé hűvösebbre fordult ugyan az időjárás, de ez senki kedvét nem szegte, egyedül a tó matracos átúszása maradt el emiatt. Érdekesség hogy több női vendégünk dobott kereket mint férfi (pedig ők sem voltak kevesen). Viszont meglepetésre hulahopp karikázásban sem csak nők indultak.

Változó időjárással, de sok versenyzővel folytatódott a sporthét kedden és szerdán

Változó időjárással, de sok versenyzővel folytatódott a sporthét kedden és szerdán Kedden a sporthét második napját újra kellemes időjárással kezdtük, a legkorábban kezdődő sportágban, az íjászatban jó sokan mérettették meg magukat felnőttek, gyerekek egyaránt – még három éves versenyző is akadt. Ezután elkezdődött a lábtengó. Utána kicsit romlott ugyan az idő, mégis jó néhányan beneveztek […]

Megnyílt a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó, elkezdődtek a versenyek

Megnyílt a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó, elkezdődtek a versenyek Hétfőn 11 órakor – tökéletes strandidőben – ünnepélyes megnyitóval elindítottuk a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporthetet. Egészen vasárnapig tart – bár azon a napon már csak az egész lezárása, a díjkiosztás lesz. A megszokott versenyszámokon túl két újdonságot is beterveztünk: darts és dinnyeevés.

Holland barátainkat fogadtuk, szokás szerint vicces és érdekes előadásokkal

Holland barátainkat fogadtuk, szokás szerint vicces és érdekes előadásokkal A szombati Holland Buli előpartija már pénteken megkezdődött (Sándor Jancsi hatalmas presztízsvesztére), amikor is a naturizmus helyi doyenjének, Imrének a születésnapját ünnepelte mintegy harminc kempingvendég. Közben – sőt, a legtöbben már néhány nappal korábban – holland barátaink is megérkeztek, berendezkedtek.

Hétfőn – új sportágakkal – megkezdjük legnépszerűbb rendezvényünket, a sporthetet!

Hétfőn – új sportágakkal – megkezdjük legnépszerűbb rendezvényünket, a sporthetet! Kedves Mindenki! Szeretettel meghívunk minden sportolni vágyó kicsit és nagyot a jövő héten kezdődő  XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozóra (Július 24-30- ig)! Az elmúlt évek közkedvelt sportprogramjai mellett új programokkal frissítettük a listát, hogy egy pillanatra se unatkozzon senki. 🙂

Szombaton idén is nagy bulival fogadjuk holland barátainkat – szokás szerint egy műsorszámmal készüljetek!

Szombaton idén is nagy bulival fogadjuk holland barátainkat – szokás szerint egy műsorszámmal készüljetek! A hagyományokhoz híven, a Sporthét előtt most is megrendezésre kerül A Holland Barátainkat Fogadó Buli, amelyre mindenkit szeretettel meghívunk. A buli most szombaton (július 22-én) 18:00-kor kezdődik. A vacsora paprikás csirke és palacsinta lesz. A résztvevőknek egyetlen feladatuk van, ki kell […]

A gyerekeknek az FNT utolsó két napján sem volt idejük unatkozni

A gyerekeknek az FNT utolsó két napján sem volt idejük unatkozni Pénteken folytatódott az FNT. A délelőtti programokat íjászattal és csúzlizással indította Kata, majd hulahoppoztak és ugróköteleztek a gyerekek. Ebéd előtt még egy hatalmas vízibombacsatát is lejátszottak. Délután egy hosszú és izgalmas kirándulásra indult a csapat ahol, állatok (kecskét, tyúkot, egyéb madarak) etetésére is lehetőségük volt. […]

Tudósítás az FNT kellős közepéből (2.-4. nap)

Tudósítás az FNT kellős közepéből (2.-4. nap) A hétfői első nap után Kata és a gyerekek folytatták az FNT-t, nagyjából az általuk megszavazott programpontok alapján.  Kedden tehát versenyeztek a gyerekek jégköpésben, karikába dobásban,és matracos úszásban, volt játékos buborékfújás és testfestés is, ami estig elhúzódott, ezért a betervezett vízitrona elmaradt. (Néhány alkotás is látható az alábbi […]

Közvetítés a Fiatal Naturisták Találkozójáról élőben:

Közvetítés a Fiatal Naturisták Találkozójáról élőben: 5 fős induló létszámmal, 1,5-12 éves korcsoportban (a szintén ott tüsténkedő szülőket-nagyszülőket persze nem számítva) tegnap megkezdődött az FNT.

Jól sikerült főzőverseny “lábas kígyóval”, többféle lecsóval, élő tállal és egyéb furfangosságokkal

Jól sikerült főzőverseny “lábas kígyóval”, többféle lecsóval, élő tállal és egyéb furfangosságokkal Jó néhány éve minden Július elején megrendezzük hagyományos főzőversenyünket. Tegnap sem történt ez másképp – szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett – meleg, napos időnk volt végig.

2017. július 10-14. FNT

2017. július 10-14. FNT Kedves Mindenki! Július 10-én újra kezdetét veszi a NAVKE szervezésében a Fiatal Naturisták Találkozója, melyben az elmúlt évekhez hasonlóan szuper programokkal várunk minden kicsit és nagyot.

2017. július 8. Főzőverseny

2017. július 8. Főzőverseny Sziasztok! Itt az idő újra megélezni a késeket, elővenni a fakanalakat és előhalászni a zsűri ízlelőbimbóit lenyűgöző titkos recepteket, mert most szombaton, július 8-án, újra megrendezésre kerül a Nemzetközi Főzőverseny a Szikin. Nevezni folyamatosan lehet. Fő-és egytálételek, illetve egyéb ételek kategóriában.

Ismét büszkék lehetünk naturista versenyzőinkre

Ismét büszkék lehetünk naturista versenyzőinkre Június 11 és 14 között újra a horvátországi Porecs melletti Solaris kempingben rendezték meg az  Alpok-Adria Nemzetközi Sporttalálkozót. Idén kilenc fő képviselte a magyar naturizmust, akik négy fős ukrán támogatással kiegészülve szálltak be a versenyekbe.

Befejeződött a XII. Naturista Művésztábor

Befejeződött a XII. Naturista Művésztábor Ma véget ért nálunk az idei (a XII.) Naturista Művésztábor. Szombat délelőtt a nagy faházban megnyílt a kiállítás a művészek egész heti alkotásaiból. Ahány féle művészeti ág képviselője volt jelen, annyi féle tárgyat lehetett megcsodálni: művészi fényképeket, szobrokat, tűzzománcokat, szépen megfestett köveket, festményeket, ékszereket, grafikákat és még ennél is többet.

Javában zajlanak művésztáborunk eseményei

Javában zajlanak művésztáborunk eseményei A megnyitó után tovább folytatódott művésztáborunk – és tart még majd egészen vasárnapig. Jelenlétével (és alkotásaival) megtisztelt minket tűzzománc-készítő, ékszerkészítő, népi hímző, négy fotográfus, három festőművész, egy szobrászházaspár, két grafikus és több amatőr kézműves. A hétfő este a megemlékezés jegyében telt: A tavalyi rendezvényen még részt vett Balázs, aki operatőrként egy […]

Megnyílt a XII. Naturista művésztábor

Megnyílt a XII. Naturista művésztábor Megérkeztek hétfőn a művészek. Miután mindenki berendezkedett, elfoglalta helyét, este héttől egy közös vacsorával, beszélgetéssel megnyílt a XII. Naturista művésztábor. Keddtől már az alkotásé a főszerep. Az alábbi programokba lehet – és érdemes bekapcsolódni a héten vendégeinknek:

A jövő hét a művésztáboré a Szikin

A jövő hét a művésztáboré a Szikin A jövő hét (június 19-től 25-ig) a művészet jegyében telik. Hétfőn kezdődik és vasárnapig tart az idei naturista művésztábor.

Vidámra, játékosra sikerült a gyereknap

Vidámra, játékosra sikerült a gyereknap A szeles – bár napos – idő ellenére nagyszerűen sikerült a tegnapi gyereknap. Kata animálásával végig gyerekkacagástól zengett a Sziki, jókedvből nem volt hiány. Jó kis futkosós akadályversennyel kezdtek, majd a kincskereső játékkal folytatták. A napon ugyan megolvadtak kincsek (csokiszeletek) mire megtalálták őket, de sebaj, mélyhűtőbe téve gyorsan fogyaszthatóvá váltak – bár […]

Gyertek a szombati a gyereknapra! Játék, móka, kacagás vár!

Gyertek a szombati a gyereknapra! Játék, móka, kacagás vár! Kedves vendégeink, kedves gyerekek! Idén is május utolsó szombatján tartjuk a gyereknapot. Nem fogtok unatkozni, Kata megint sokféle vidám játékot eszelt ki nektek:

Megkezdődött kempingszépítő napunk

Megkezdődött kempingszépítő napunk Ma reggel ragyogó napsütésben kezdődött a kempingszépítő napunk. Önkéntes munkás vendégeink főképpen virágültetéssel és festéssel vették ki részüket a feladatokból – aminek a jutalma (a jól végzett munka örömén kívül) egy tányér gulyásleves lett.

Szombati kempingszépítő napunkra szeretettel várunk mindenkit

Szombati kempingszépítő napunkra szeretettel várunk mindenkit Néhány nap és elkezdődik idei kempingszépítésünk – e hét szombatján (május 20-án) – esti össztűzzel, közös együtt sütögetéssel! Jöjjön bátran mindenki, aki szívesen beszállna munkájával az idei jó hangulatú, közösségi kempingszépítésbe. Nem kell hozzá szakértelem, lehet pl kertészkedni, faházat festeni, füvet gereblyézni, virágokat hozni és elültetni.

Hozzánk is beadható a SZÉP-kártyák május végével lejáró egyenlege

Hozzánk is beadható a SZÉP-kártyák május végével lejáró egyenlege Kedves Vendégeink! Ne feledjétek, hogy a Széchenyi Pihenőkártya feltöltését az azt követő második év május 31-ig lehet felhasználni! Utána a bent ragadt összeg visszakerül a munkáltatóhoz.

Javuló időjárás és nagyszerű hangulat a nyitóhétvégén

Javuló időjárás és nagyszerű hangulat a nyitóhétvégén Ahogy számítottunk is rá, hűvösen, szelesen indult a nyitóhétvége. A nap is csak időnként sütött ki szombaton. Szerencsére a hangulatot az esti, kisebb buli feldobta a nagy faházban. Kis eszegetés, beszélgetés, zene – néhányan még kicsit táncoltak is. Ahogy első napra a strandbelépő, úgy este a szauna is […]

Utolsó simítások a nyitóhétvége előtt

Utolsó simítások a nyitóhétvége előtt Végre 2017-ben is elérkezik a nyitóhétvége! Április 29-én szombaton reggel nyolc órától minden régi és új vendégét szeretettel várja a Sziki!

Farsangi buli a Szikin 2017

Farsangi buli a Szikin 2017 Sziasztok! Még van egy pár kiadó hely a 2017. március 04-én (szombaton) tartandó újabb fergeteges szikis FARSANGI BULINKRA!

Pótszilveszter 2017

Pótszilveszter 2017 Ismét egy fergetegesen jól sikerült pótszilveszteri buli részesei lehettünk a Szikin!  A 31 fős társaságból mindenki nagyon kitett magáért. Az asztalok roskadoztak a finomabbnál-finomabb ételektől és italoktól. A hangulat, a társaság és a zene szuper volt. Egész este ment a tánc, a jacuzzi és a szauna. A bátrabbak a hóban fetrengve hűtötték le […]