Befejeződött a XII. Naturista Művésztábor

Ma véget ért nálunk az idei (a XII.) Naturista Művésztábor. Szombat délelőtt a nagy faházban megnyílt a kiállítás a művészek egész heti alkotásaiból. Ahány féle művészeti ág képviselője volt jelen, annyi féle tárgyat lehetett megcsodálni: művészi fényképeket, szobrokat, tűzzománcokat, szépen megfestett köveket, festményeket, ékszereket, grafikákat és még ennél is többet.

A kora délutáni pihenés után négytől testfestés kezdődött – közülük némelyik igazán élethűre sikerült.
(Képeket mindezekről alább láthattok.)

Összességében elmondható hogy idei művésztáborunk is gyömölcsöző volt – mind elkészült tárgyakban, mind emberi kapcsolatokban. (A héten az időjárás is a kegyébe fogadott mindannyiunkat – talán csak a szerdai vihart kivéve, de azt is könnyedén átvészelte mindenki.)

A mai nap, vasárnap már a búcsúzkodásé, pakolásé és a távozásé volt, és persze egyes műalkotások ajándékozása és egymás közti cseréje is megtörtént.

A következő évi táborba is visszavárjuk az alkotókat is és a laikus érdeklődőket is. (Addig is gyertek többi rendezvényünkre illetve programon kívül csak úgy pihenni is és élvezni e csodálatos természeti környezetet és a társaságot!)