A záróhétvége történései a XXXI. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozón

Július 28-29-én sporthetünk záróhétvégéje is elérkezett. Szombaton még lejátszottuk a visszalévő versenyeket (beleértve a sör- és üdítőivót is), majd késő délután a testfestés következett, ahol idén is látványos és vicces alkotások születtek. Este pedig Zoli diszkót rendezett a nagy faház előtti tóparton.

Vasárnap délben pedig már csak a díjátadás volt vissza a megérdemelt szervezői és versenyzői vállveregetéssel (köszönet minden közreműködőnek) illetve statisztikák említésével:
Ebben az évben kilenc országból érkeztek résztvevők, 46 sportágban mérettette meg magát 125 felnőtt és 46 gyerek. A csapatversenyt idén a vidék (Szeged környékén kívüli Magyarország) nyerte 83,5 ponttal. Második lett a külföld 67 ponttal, harmadik pedig Szeged (és vidéke) 34,5 ponttal.
A sporttalálkozónak erről az utolsó két napjáról is mondjanak többet a képek, jó böngészést a jobb oldali galériában!