Versek, dalok, tűzijáték gitár- majd diszkózene

Idén is vidáman és nagy érdeklődéssel zajlott a holland barátainkat fogadó buli, Etele gördülékeny műsorvezetésével.

Sok versmondó, énekes, egyéb előadó lépett fel idén is. Összesen tizenkilenc produkció született (egyéni vagy páros, csoportos előadásban). Erzsi és Misi finom gulyáslevese és palacsintái erős ösztönzésnek bizonyultak – a közönség elismerésén kívül.

 

A teljesség igénye nélkül néhány előadást kiemelve:

– Dénes verset mondott.

– Jack elénekelte specialitását a My way-t.

– Evelien a családjával mondott verset.

– Daniel a fiaival, Botival és Csongival énekelte és mutogatta el a Baby Shark című cápadalt.

– Walter egy bingóhoz hasonló játékba vonta bele a közönséget.

–  A holland férfiak együtt énekeltek.

– Iringó fuvolázott.

– Judit és Misi country-számokat adott elő profi módon gitározva, énekelve.

– Béla egy személyben énekelt és gitározott, igyekezett bevonni a közönséget is.

– Sándor Jancsi elénekelte a Tequila-dal “rendkívül bonyolult és hosszú” szövegét eredeti, angol nyelven. Külön dicséret neki az emberfeletti teljesítményért! 🙂

– Szolja pedig a Carmenből adott elő oroszul egy részletet.

A végére be is sötétedett, így Attila meglepetés-tüzijátéka látványosan adta meg az alaphangot az ezt követő, kb éjfélig tartó tóparti diszkónak.

Mindez kiváló hangulati bemelegítés lehet a hétfőn, a 11.00-i megnyitóval kezdődő XXXI. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozónak, aminek a különböző versenyszámaira ide kattintva továbbra is jelentkezhettek.