Csillaghullásnéző buli makettek vízre helyezésével, közös sütögetéssel és tüzijátékkal Most szombaton végig kegyeibe fogadott minket az időjárás. Megtarthattuk mind az egyébként is tervezett naplemente- és hullócsillagnéző bulinkat, mind pedig az egy héttel korábbi Tó ünnepén készített makettek úsztatását (amit az akkor megérkező rossz idő miatt kellett elhalasztanunk).
Augusztus 19-én szombaton tartjuk idei naplemente- és hullócsillagnéző bulinkat. A múlt szombati Tó ünnepén az esti esős időjárás miatt elmaradt programrészt, az úszóalkalmatosságok vízre bocsátását, úsztatását is ekkor – sötétedés után – ejtjük meg.
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/08/Meteor_Bolide.jpg28484288atmolthttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngatmolt2017-08-17 02:03:552024-03-11 15:40:01Naplemente- és hullócsillagnéző buli ezen a szombaton
Ötletes vízijárművek, Tó szépe megválasztása és vidám vetélkedő – Tavunkat ünnepeltük. Kreatív programokkal, sok lelkes résztvevővel, de késő délután az időjárás változása miatt “kalandosra sikerülve” tartottuk meg a szombaton a Tó ünnepét.
Sporthetünk forró záróhétvégéje A sporthét szombatjának délelőttjétől a felnőttek újra bekapcsolódhattak az összes egyéni versenybe (100 méteres futás, távolugrás, fekvőtámasz, úszás), illetve lejátszották a strandröplabda és a röplabda döntőjét. Ezt a szlovén csapat nyerte – nekik ezúton is gratulálunk. S. Józsinak – aki e döntőn hősies küzdelmében, egy vetődése során sérült meg – jobbulást kívánunk!
A sporthét 4. és 5. napján felgyorsultak az események. Csütörtökön kissé hűvösebbre fordult ugyan az időjárás, de ez senki kedvét nem szegte, egyedül a tó matracos átúszása maradt el emiatt. Érdekesség hogy több női vendégünk dobott kereket mint férfi (pedig ők sem voltak kevesen). Viszont meglepetésre hulahopp karikázásban sem csak nők indultak.
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/08/1-5-1.jpg1066938atmolthttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngatmolt2017-08-04 20:19:432024-03-11 15:40:03A sporthét 4. és 5. napján felgyorsultak az események
Tavunkat ünnepeljük augusztus 12-én, szombaton Kedves Vendégeink! Augusztus 12-én, szombaton idén is megtartjuk legújabb (néhány éves csupán) hagyományos rendezvényünket, a Tó ünnepét – Turbuk István barátunk ötlete alapján. Ez ismét a tókirálynő-választás köré épül (udvarhölgyekkel és tóhercegnőkkel), akit majd ez alkalommal is körbevisznek a kempingben – nem kizárt hogy a tóba is belevisznek.
Változó időjárással, de sok versenyzővel folytatódott a sporthét kedden és szerdán Kedden a sporthét második napját újra kellemes időjárással kezdtük, a legkorábban kezdődő sportágban, az íjászatban jó sokan mérettették meg magukat felnőttek, gyerekek egyaránt – még három éves versenyző is akadt. Ezután elkezdődött a lábtengó. Utána kicsit romlott ugyan az idő, mégis jó néhányan beneveztek […]
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/7-4x.jpg31114568adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-07-27 08:18:042024-03-11 15:38:23Változó időjárással, de sok versenyzővel folytatódott a sporthét kedden és szerdán
Megnyílt a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó, elkezdődtek a versenyek Hétfőn 11 órakor – tökéletes strandidőben – ünnepélyes megnyitóval elindítottuk a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporthetet. Egészen vasárnapig tart – bár azon a napon már csak az egész lezárása, a díjkiosztás lesz. A megszokott versenyszámokon túl két újdonságot is beterveztünk: darts és dinnyeevés.
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/3-2-2.jpg10801782adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-07-25 08:17:362024-03-11 15:38:24Megnyílt a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó, elkezdődtek a versenyek
Holland barátainkat fogadtuk, szokás szerint vicces és érdekes előadásokkal A szombati Holland Buli előpartija már pénteken megkezdődött (Sándor Jancsi hatalmas presztízsvesztére), amikor is a naturizmus helyi doyenjének, Imrének a születésnapját ünnepelte mintegy harminc kempingvendég. Közben – sőt, a legtöbben már néhány nappal korábban – holland barátaink is megérkeztek, berendezkedtek.
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-07-24 08:17:072024-03-11 15:38:24Holland barátainkat fogadtuk, szokás szerint vicces és érdekes előadásokkal
Hétfőn – új sportágakkal – megkezdjük legnépszerűbb rendezvényünket, a sporthetet! Kedves Mindenki! Szeretettel meghívunk minden sportolni vágyó kicsit és nagyot a jövő héten kezdődő XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozóra (Július 24-30- ig)! Az elmúlt évek közkedvelt sportprogramjai mellett új programokkal frissítettük a listát, hogy egy pillanatra se unatkozzon senki. 🙂
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-07-23 08:16:312024-03-11 15:38:24Hétfőn - új sportágakkal - megkezdjük legnépszerűbb rendezvényünket, a sporthetet!
Szombaton idén is nagy bulival fogadjuk holland barátainkat – szokás szerint egy műsorszámmal készüljetek! A hagyományokhoz híven, a Sporthét előtt most is megrendezésre kerül A Holland Barátainkat Fogadó Buli, amelyre mindenkit szeretettel meghívunk. A buli most szombaton (július 22-én) 18:00-kor kezdődik. A vacsora paprikás csirke és palacsinta lesz. A résztvevőknek egyetlen feladatuk van, ki kell […]
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-07-19 08:15:442024-03-11 15:38:25Szombaton idén is nagy bulival fogadjuk holland barátainkat - szokás szerint egy műsorszámmal készüljetek!
A gyerekeknek az FNT utolsó két napján sem volt idejük unatkozni Pénteken folytatódott az FNT. A délelőtti programokat íjászattal és csúzlizással indította Kata, majd hulahoppoztak és ugróköteleztek a gyerekek. Ebéd előtt még egy hatalmas vízibombacsatát is lejátszottak. Délután egy hosszú és izgalmas kirándulásra indult a csapat ahol, állatok (kecskét, tyúkot, egyéb madarak) etetésére is lehetőségük volt. […]
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-07-16 08:15:192024-03-11 15:38:25A gyerekeknek az FNT utolsó két napján sem volt idejük unatkozni
Tudósítás az FNT kellős közepéből (2.-4. nap) A hétfői első nap után Kata és a gyerekek folytatták az FNT-t, nagyjából az általuk megszavazott programpontok alapján. Kedden tehát versenyeztek a gyerekek jégköpésben, karikába dobásban,és matracos úszásban, volt játékos buborékfújás és testfestés is, ami estig elhúzódott, ezért a betervezett vízitrona elmaradt. (Néhány alkotás is látható az alábbi […]
Közvetítés a Fiatal Naturisták Találkozójáról élőben: 5 fős induló létszámmal, 1,5-12 éves korcsoportban (a szintén ott tüsténkedő szülőket-nagyszülőket persze nem számítva) tegnap megkezdődött az FNT.
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-07-11 08:14:022024-03-11 15:38:26Közvetítés a Fiatal Naturisták Találkozójáról élőben:
Jól sikerült főzőverseny “lábas kígyóval”, többféle lecsóval, élő tállal és egyéb furfangosságokkal Jó néhány éve minden Július elején megrendezzük hagyományos főzőversenyünket. Tegnap sem történt ez másképp – szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett – meleg, napos időnk volt végig.
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-07-09 08:13:212024-03-11 15:38:26Jól sikerült főzőverseny "lábas kígyóval", többféle lecsóval, élő tállal és egyéb furfangosságokkal
2017. július 10-14. FNT Kedves Mindenki! Július 10-én újra kezdetét veszi a NAVKE szervezésében a Fiatal Naturisták Találkozója, melyben az elmúlt évekhez hasonlóan szuper programokkal várunk minden kicsit és nagyot.
2017. július 8. Főzőverseny Sziasztok! Itt az idő újra megélezni a késeket, elővenni a fakanalakat és előhalászni a zsűri ízlelőbimbóit lenyűgöző titkos recepteket, mert most szombaton, július 8-án, újra megrendezésre kerül a Nemzetközi Főzőverseny a Szikin. Nevezni folyamatosan lehet. Fő-és egytálételek, illetve egyéb ételek kategóriában.
Ismét büszkék lehetünk naturista versenyzőinkre Június 11 és 14 között újra a horvátországi Porecs melletti Solaris kempingben rendezték meg az Alpok-Adria Nemzetközi Sporttalálkozót. Idén kilenc fő képviselte a magyar naturizmust, akik négy fős ukrán támogatással kiegészülve szálltak be a versenyekbe.
Befejeződött a XII. Naturista Művésztábor Ma véget ért nálunk az idei (a XII.) Naturista Művésztábor. Szombat délelőtt a nagy faházban megnyílt a kiállítás a művészek egész heti alkotásaiból. Ahány féle művészeti ág képviselője volt jelen, annyi féle tárgyat lehetett megcsodálni: művészi fényképeket, szobrokat, tűzzománcokat, szépen megfestett köveket, festményeket, ékszereket, grafikákat és még ennél is többet.
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-06-25 08:10:452024-03-11 15:38:27Befejeződött a XII. Naturista Művésztábor
Javában zajlanak művésztáborunk eseményei A megnyitó után tovább folytatódott művésztáborunk – és tart még majd egészen vasárnapig. Jelenlétével (és alkotásaival) megtisztelt minket tűzzománc-készítő, ékszerkészítő, népi hímző, négy fotográfus, három festőművész, egy szobrászházaspár, két grafikus és több amatőr kézműves. A hétfő este a megemlékezés jegyében telt: A tavalyi rendezvényen még részt vett Balázs, aki operatőrként egy […]
Megnyílt a XII. Naturista művésztábor Megérkeztek hétfőn a művészek. Miután mindenki berendezkedett, elfoglalta helyét, este héttől egy közös vacsorával, beszélgetéssel megnyílt a XII. Naturista művésztábor. Keddtől már az alkotásé a főszerep. Az alábbi programokba lehet – és érdemes bekapcsolódni a héten vendégeinknek:
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-06-21 08:09:322024-03-11 15:38:27Megnyílt a XII. Naturista művésztábor
A jövő hét a művésztáboré a Szikin A jövő hét (június 19-től 25-ig) a művészet jegyében telik. Hétfőn kezdődik és vasárnapig tart az idei naturista művésztábor.
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-06-13 08:08:322024-03-11 15:38:27A jövő hét a művésztáboré a Szikin
Vidámra, játékosra sikerült a gyereknap A szeles – bár napos – idő ellenére nagyszerűen sikerült a tegnapi gyereknap. Kata animálásával végig gyerekkacagástól zengett a Sziki, jókedvből nem volt hiány. Jó kis futkosós akadályversennyel kezdtek, majd a kincskereső játékkal folytatták. A napon ugyan megolvadtak kincsek (csokiszeletek) mire megtalálták őket, de sebaj, mélyhűtőbe téve gyorsan fogyaszthatóvá váltak – bár […]
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-05-29 08:08:172024-03-11 15:38:28Vidámra, játékosra sikerült a gyereknap
Gyertek a szombati a gyereknapra! Játék, móka, kacagás vár! Kedves vendégeink, kedves gyerekek! Idén is május utolsó szombatján tartjuk a gyereknapot. Nem fogtok unatkozni, Kata megint sokféle vidám játékot eszelt ki nektek:
Megkezdődött kempingszépítő napunk Ma reggel ragyogó napsütésben kezdődött a kempingszépítő napunk. Önkéntes munkás vendégeink főképpen virágültetéssel és festéssel vették ki részüket a feladatokból – aminek a jutalma (a jól végzett munka örömén kívül) egy tányér gulyásleves lett.
Szombati kempingszépítő napunkra szeretettel várunk mindenkit Néhány nap és elkezdődik idei kempingszépítésünk – e hét szombatján (május 20-án) – esti össztűzzel, közös együtt sütögetéssel! Jöjjön bátran mindenki, aki szívesen beszállna munkájával az idei jó hangulatú, közösségi kempingszépítésbe. Nem kell hozzá szakértelem, lehet pl kertészkedni, faházat festeni, füvet gereblyézni, virágokat hozni és elültetni.
Hozzánk is beadható a SZÉP-kártyák május végével lejáró egyenlege Kedves Vendégeink! Ne feledjétek, hogy a Széchenyi Pihenőkártya feltöltését az azt követő második év május 31-ig lehet felhasználni! Utána a bent ragadt összeg visszakerül a munkáltatóhoz.
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-05-06 08:06:272024-03-11 15:37:57Hozzánk is beadható a SZÉP-kártyák május végével lejáró egyenlege
Javuló időjárás és nagyszerű hangulat a nyitóhétvégén Ahogy számítottunk is rá, hűvösen, szelesen indult a nyitóhétvége. A nap is csak időnként sütött ki szombaton. Szerencsére a hangulatot az esti, kisebb buli feldobta a nagy faházban. Kis eszegetés, beszélgetés, zene – néhányan még kicsit táncoltak is. Ahogy első napra a strandbelépő, úgy este a szauna is […]
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-04-30 08:04:592024-03-11 15:37:57Javuló időjárás és nagyszerű hangulat a nyitóhétvégén
Utolsó simítások a nyitóhétvége előtt Végre 2017-ben is elérkezik a nyitóhétvége! Április 29-én szombaton reggel nyolc órától minden régi és új vendégét szeretettel várja a Sziki!
https://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.png00adminhttps://natours.hu/wp-content/uploads/2017/07/SZN-logo.pngadmin2017-04-28 08:04:032024-03-11 15:37:57Utolsó simítások a nyitóhétvége előtt
Farsangi buli a Szikin 2017 Sziasztok! Még van egy pár kiadó hely a 2017. március 04-én (szombaton) tartandó újabb fergeteges szikis FARSANGI BULINKRA!
Pótszilveszter 2017 Ismét egy fergetegesen jól sikerült pótszilveszteri buli részesei lehettünk a Szikin! A 31 fős társaságból mindenki nagyon kitett magáért. Az asztalok roskadoztak a finomabbnál-finomabb ételektől és italoktól. A hangulat, a társaság és a zene szuper volt. Egész este ment a tánc, a jacuzzi és a szauna. A bátrabbak a hóban fetrengve hűtötték le […]
Ünnepek 2017
/in 2017, hirek /by diaKellemes Karácsonyi Ünnepeket és Békés Boldog Új Évet Kívánunk a Szikiről! Szolja, János, Dia, Attila
Téli programok a Szikin 2018
/in 2017, Programok /by diaSziasztok! Ezúton szeretnénk tájékoztatni Titeket a Sziki 2018-as téli bulijainak a dátumairól: – pótszilveszter 2018.01.13. – disznóvágás (magánrendezésű) 2018.02.09-11. – farsang 2018.03.03.
Csillaghullásnéző buli makettek vízre helyezésével, közös sütögetéssel és tüzijátékkal
/in 2017, hirek /by atmoltCsillaghullásnéző buli makettek vízre helyezésével, közös sütögetéssel és tüzijátékkal Most szombaton végig kegyeibe fogadott minket az időjárás. Megtarthattuk mind az egyébként is tervezett naplemente- és hullócsillagnéző bulinkat, mind pedig az egy héttel korábbi Tó ünnepén készített makettek úsztatását (amit az akkor megérkező rossz idő miatt kellett elhalasztanunk).
Naplemente- és hullócsillagnéző buli ezen a szombaton
/in 2017, Programok /by atmoltAugusztus 19-én szombaton tartjuk idei naplemente- és hullócsillagnéző bulinkat. A múlt szombati Tó ünnepén az esti esős időjárás miatt elmaradt programrészt, az úszóalkalmatosságok vízre bocsátását, úsztatását is ekkor – sötétedés után – ejtjük meg.
Ötletes vízijárművek, Tó szépe megválasztása és vidám vetélkedő – Tavunkat ünnepeltük
/in 2017, hirek /by atmoltÖtletes vízijárművek, Tó szépe megválasztása és vidám vetélkedő – Tavunkat ünnepeltük. Kreatív programokkal, sok lelkes résztvevővel, de késő délután az időjárás változása miatt “kalandosra sikerülve” tartottuk meg a szombaton a Tó ünnepét.
Sporthetünk forró záróhétvégéje
/in 2017, hirek /by atmoltSporthetünk forró záróhétvégéje A sporthét szombatjának délelőttjétől a felnőttek újra bekapcsolódhattak az összes egyéni versenybe (100 méteres futás, távolugrás, fekvőtámasz, úszás), illetve lejátszották a strandröplabda és a röplabda döntőjét. Ezt a szlovén csapat nyerte – nekik ezúton is gratulálunk. S. Józsinak – aki e döntőn hősies küzdelmében, egy vetődése során sérült meg – jobbulást kívánunk!
A sporthét 4. és 5. napján felgyorsultak az események
/in 2017, hirek /by atmoltA sporthét 4. és 5. napján felgyorsultak az események. Csütörtökön kissé hűvösebbre fordult ugyan az időjárás, de ez senki kedvét nem szegte, egyedül a tó matracos átúszása maradt el emiatt. Érdekesség hogy több női vendégünk dobott kereket mint férfi (pedig ők sem voltak kevesen). Viszont meglepetésre hulahopp karikázásban sem csak nők indultak.
Tavunkat ünnepeljük augusztus 12-én, szombaton
/in 2017, Programok /by atmoltTavunkat ünnepeljük augusztus 12-én, szombaton Kedves Vendégeink! Augusztus 12-én, szombaton idén is megtartjuk legújabb (néhány éves csupán) hagyományos rendezvényünket, a Tó ünnepét – Turbuk István barátunk ötlete alapján. Ez ismét a tókirálynő-választás köré épül (udvarhölgyekkel és tóhercegnőkkel), akit majd ez alkalommal is körbevisznek a kempingben – nem kizárt hogy a tóba is belevisznek.
Változó időjárással, de sok versenyzővel folytatódott a sporthét kedden és szerdán
/in 2017, hirek /by adminVáltozó időjárással, de sok versenyzővel folytatódott a sporthét kedden és szerdán Kedden a sporthét második napját újra kellemes időjárással kezdtük, a legkorábban kezdődő sportágban, az íjászatban jó sokan mérettették meg magukat felnőttek, gyerekek egyaránt – még három éves versenyző is akadt. Ezután elkezdődött a lábtengó. Utána kicsit romlott ugyan az idő, mégis jó néhányan beneveztek […]
Megnyílt a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó, elkezdődtek a versenyek
/in 2017, hirek /by adminMegnyílt a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó, elkezdődtek a versenyek Hétfőn 11 órakor – tökéletes strandidőben – ünnepélyes megnyitóval elindítottuk a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporthetet. Egészen vasárnapig tart – bár azon a napon már csak az egész lezárása, a díjkiosztás lesz. A megszokott versenyszámokon túl két újdonságot is beterveztünk: darts és dinnyeevés.
Holland barátainkat fogadtuk, szokás szerint vicces és érdekes előadásokkal
/in 2017, hirek /by adminHolland barátainkat fogadtuk, szokás szerint vicces és érdekes előadásokkal A szombati Holland Buli előpartija már pénteken megkezdődött (Sándor Jancsi hatalmas presztízsvesztére), amikor is a naturizmus helyi doyenjének, Imrének a születésnapját ünnepelte mintegy harminc kempingvendég. Közben – sőt, a legtöbben már néhány nappal korábban – holland barátaink is megérkeztek, berendezkedtek.
Hétfőn – új sportágakkal – megkezdjük legnépszerűbb rendezvényünket, a sporthetet!
/in 2017, hirek /by adminHétfőn – új sportágakkal – megkezdjük legnépszerűbb rendezvényünket, a sporthetet! Kedves Mindenki! Szeretettel meghívunk minden sportolni vágyó kicsit és nagyot a jövő héten kezdődő XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozóra (Július 24-30- ig)! Az elmúlt évek közkedvelt sportprogramjai mellett új programokkal frissítettük a listát, hogy egy pillanatra se unatkozzon senki. 🙂
Szombaton idén is nagy bulival fogadjuk holland barátainkat – szokás szerint egy műsorszámmal készüljetek!
/in 2017, hirek, Programok /by adminSzombaton idén is nagy bulival fogadjuk holland barátainkat – szokás szerint egy műsorszámmal készüljetek! A hagyományokhoz híven, a Sporthét előtt most is megrendezésre kerül A Holland Barátainkat Fogadó Buli, amelyre mindenkit szeretettel meghívunk. A buli most szombaton (július 22-én) 18:00-kor kezdődik. A vacsora paprikás csirke és palacsinta lesz. A résztvevőknek egyetlen feladatuk van, ki kell […]
A gyerekeknek az FNT utolsó két napján sem volt idejük unatkozni
/in 2017, hirek /by adminA gyerekeknek az FNT utolsó két napján sem volt idejük unatkozni Pénteken folytatódott az FNT. A délelőtti programokat íjászattal és csúzlizással indította Kata, majd hulahoppoztak és ugróköteleztek a gyerekek. Ebéd előtt még egy hatalmas vízibombacsatát is lejátszottak. Délután egy hosszú és izgalmas kirándulásra indult a csapat ahol, állatok (kecskét, tyúkot, egyéb madarak) etetésére is lehetőségük volt. […]
Tudósítás az FNT kellős közepéből (2.-4. nap)
/in 2017, hirek /by adminTudósítás az FNT kellős közepéből (2.-4. nap) A hétfői első nap után Kata és a gyerekek folytatták az FNT-t, nagyjából az általuk megszavazott programpontok alapján. Kedden tehát versenyeztek a gyerekek jégköpésben, karikába dobásban,és matracos úszásban, volt játékos buborékfújás és testfestés is, ami estig elhúzódott, ezért a betervezett vízitrona elmaradt. (Néhány alkotás is látható az alábbi […]
Közvetítés a Fiatal Naturisták Találkozójáról élőben:
/in 2017, hirek /by adminKözvetítés a Fiatal Naturisták Találkozójáról élőben: 5 fős induló létszámmal, 1,5-12 éves korcsoportban (a szintén ott tüsténkedő szülőket-nagyszülőket persze nem számítva) tegnap megkezdődött az FNT.
Jól sikerült főzőverseny “lábas kígyóval”, többféle lecsóval, élő tállal és egyéb furfangosságokkal
/in 2017, hirek /by adminJól sikerült főzőverseny “lábas kígyóval”, többféle lecsóval, élő tállal és egyéb furfangosságokkal Jó néhány éve minden Július elején megrendezzük hagyományos főzőversenyünket. Tegnap sem történt ez másképp – szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett – meleg, napos időnk volt végig.
2017. július 10-14. FNT
/in 2017, hirek /by admin2017. július 10-14. FNT Kedves Mindenki! Július 10-én újra kezdetét veszi a NAVKE szervezésében a Fiatal Naturisták Találkozója, melyben az elmúlt évekhez hasonlóan szuper programokkal várunk minden kicsit és nagyot.
2017. július 8. Főzőverseny
/in 2017, hirek /by admin2017. július 8. Főzőverseny Sziasztok! Itt az idő újra megélezni a késeket, elővenni a fakanalakat és előhalászni a zsűri ízlelőbimbóit lenyűgöző titkos recepteket, mert most szombaton, július 8-án, újra megrendezésre kerül a Nemzetközi Főzőverseny a Szikin. Nevezni folyamatosan lehet. Fő-és egytálételek, illetve egyéb ételek kategóriában.
Ismét büszkék lehetünk naturista versenyzőinkre
/in 2017, hirek /by adminIsmét büszkék lehetünk naturista versenyzőinkre Június 11 és 14 között újra a horvátországi Porecs melletti Solaris kempingben rendezték meg az Alpok-Adria Nemzetközi Sporttalálkozót. Idén kilenc fő képviselte a magyar naturizmust, akik négy fős ukrán támogatással kiegészülve szálltak be a versenyekbe.
Befejeződött a XII. Naturista Művésztábor
/in 2017, hirek /by adminBefejeződött a XII. Naturista Művésztábor Ma véget ért nálunk az idei (a XII.) Naturista Művésztábor. Szombat délelőtt a nagy faházban megnyílt a kiállítás a művészek egész heti alkotásaiból. Ahány féle művészeti ág képviselője volt jelen, annyi féle tárgyat lehetett megcsodálni: művészi fényképeket, szobrokat, tűzzománcokat, szépen megfestett köveket, festményeket, ékszereket, grafikákat és még ennél is többet.
Javában zajlanak művésztáborunk eseményei
/in 2017, hirek /by adminJavában zajlanak művésztáborunk eseményei A megnyitó után tovább folytatódott művésztáborunk – és tart még majd egészen vasárnapig. Jelenlétével (és alkotásaival) megtisztelt minket tűzzománc-készítő, ékszerkészítő, népi hímző, négy fotográfus, három festőművész, egy szobrászházaspár, két grafikus és több amatőr kézműves. A hétfő este a megemlékezés jegyében telt: A tavalyi rendezvényen még részt vett Balázs, aki operatőrként egy […]
Megnyílt a XII. Naturista művésztábor
/in 2017, hirek /by adminMegnyílt a XII. Naturista művésztábor Megérkeztek hétfőn a művészek. Miután mindenki berendezkedett, elfoglalta helyét, este héttől egy közös vacsorával, beszélgetéssel megnyílt a XII. Naturista művésztábor. Keddtől már az alkotásé a főszerep. Az alábbi programokba lehet – és érdemes bekapcsolódni a héten vendégeinknek:
A jövő hét a művésztáboré a Szikin
/in 2017, hirek /by adminA jövő hét a művésztáboré a Szikin A jövő hét (június 19-től 25-ig) a művészet jegyében telik. Hétfőn kezdődik és vasárnapig tart az idei naturista művésztábor.
Vidámra, játékosra sikerült a gyereknap
/in 2017, hirek /by adminVidámra, játékosra sikerült a gyereknap A szeles – bár napos – idő ellenére nagyszerűen sikerült a tegnapi gyereknap. Kata animálásával végig gyerekkacagástól zengett a Sziki, jókedvből nem volt hiány. Jó kis futkosós akadályversennyel kezdtek, majd a kincskereső játékkal folytatták. A napon ugyan megolvadtak kincsek (csokiszeletek) mire megtalálták őket, de sebaj, mélyhűtőbe téve gyorsan fogyaszthatóvá váltak – bár […]
Gyertek a szombati a gyereknapra! Játék, móka, kacagás vár!
/in 2017, hirek /by adminGyertek a szombati a gyereknapra! Játék, móka, kacagás vár! Kedves vendégeink, kedves gyerekek! Idén is május utolsó szombatján tartjuk a gyereknapot. Nem fogtok unatkozni, Kata megint sokféle vidám játékot eszelt ki nektek:
Megkezdődött kempingszépítő napunk
/in 2017, hirek /by adminMegkezdődött kempingszépítő napunk Ma reggel ragyogó napsütésben kezdődött a kempingszépítő napunk. Önkéntes munkás vendégeink főképpen virágültetéssel és festéssel vették ki részüket a feladatokból – aminek a jutalma (a jól végzett munka örömén kívül) egy tányér gulyásleves lett.
Szombati kempingszépítő napunkra szeretettel várunk mindenkit
/in 2017, hirek /by adminSzombati kempingszépítő napunkra szeretettel várunk mindenkit Néhány nap és elkezdődik idei kempingszépítésünk – e hét szombatján (május 20-án) – esti össztűzzel, közös együtt sütögetéssel! Jöjjön bátran mindenki, aki szívesen beszállna munkájával az idei jó hangulatú, közösségi kempingszépítésbe. Nem kell hozzá szakértelem, lehet pl kertészkedni, faházat festeni, füvet gereblyézni, virágokat hozni és elültetni.
Hozzánk is beadható a SZÉP-kártyák május végével lejáró egyenlege
/in 2017, hirek /by adminHozzánk is beadható a SZÉP-kártyák május végével lejáró egyenlege Kedves Vendégeink! Ne feledjétek, hogy a Széchenyi Pihenőkártya feltöltését az azt követő második év május 31-ig lehet felhasználni! Utána a bent ragadt összeg visszakerül a munkáltatóhoz.
Javuló időjárás és nagyszerű hangulat a nyitóhétvégén
/in 2017, hirek /by adminJavuló időjárás és nagyszerű hangulat a nyitóhétvégén Ahogy számítottunk is rá, hűvösen, szelesen indult a nyitóhétvége. A nap is csak időnként sütött ki szombaton. Szerencsére a hangulatot az esti, kisebb buli feldobta a nagy faházban. Kis eszegetés, beszélgetés, zene – néhányan még kicsit táncoltak is. Ahogy első napra a strandbelépő, úgy este a szauna is […]
Utolsó simítások a nyitóhétvége előtt
/in 2017, hirek /by adminUtolsó simítások a nyitóhétvége előtt Végre 2017-ben is elérkezik a nyitóhétvége! Április 29-én szombaton reggel nyolc órától minden régi és új vendégét szeretettel várja a Sziki!
Farsangi buli a Szikin 2017
/in 2017, hirek /by adminFarsangi buli a Szikin 2017 Sziasztok! Még van egy pár kiadó hely a 2017. március 04-én (szombaton) tartandó újabb fergeteges szikis FARSANGI BULINKRA!
Pótszilveszter 2017
/in 2017, hirek /by adminPótszilveszter 2017 Ismét egy fergetegesen jól sikerült pótszilveszteri buli részesei lehettünk a Szikin! A 31 fős társaságból mindenki nagyon kitett magáért. Az asztalok roskadoztak a finomabbnál-finomabb ételektől és italoktól. A hangulat, a társaság és a zene szuper volt. Egész este ment a tánc, a jacuzzi és a szauna. A bátrabbak a hóban fetrengve hűtötték le […]