Ötletes vízijárművek, Tó szépe megválasztása és vidám vetélkedő – Tavunkat ünnepeltük.

Kreatív programokkal, sok lelkes résztvevővel,  de késő délután az időjárás változása miatt “kalandosra sikerülve” tartottuk meg a szombaton a Tó ünnepét.

Már délelőtt elkezdődött a “vízijárművek”  készítése, szokás szerint hungarocellből. Bár most sokkal kevésbé szemetelve, mivel Attila beszerzett kifejezetten erre való vágóeszközöket (úgy vitte a hungarocellt mint meleg kés a vajat). Kicsik, nagyok, családok, párok belevetették magukat a munkába, mellékelt képeinken látható is hogy mennyire kreatív alkotások születtek. A cél a vízre bocsájtásuk lett volna, már sötétedés után – sajnos az elromló időjárás keresztülhúzta terveinket, így majd e hét szombatján, 19-én tartjuk meg sötétedéskor (a mécsesekkel való kivilágítás miatt akkor). Remélhetőleg akkor majd nem kell elhalasztanunk!

A tervezett délutáni vetélkedők közül is elmaradt ugyan a családi vízhordás és a pincérverseny, viszont az aknamező nagy nevetések (és virtuális aknarobbanások) közepette lett megtartva, amit Timi nyert meg – Zoli irányításával.

Idén is el kellett valahogy dönteni hogy kik vihetik vállukon a Tó szépét. Ezt sörivó versennyel döntötték el a férfiak, az első négy helyezett vihette a hölgyet a vállán (azon a bizonyos hordozható fatrónon – lásd a képeken!). Idén Szandi érdemelte ki e nemes tisztséget, ezúton is gratulálunk neki!

E hét szombatján nemcsak az említett művek úsztatását tartjuk, hanem csillaghullónéző bulit is a már szokásos szombati össztűzzel (most is érvényes hogy mindenki hozza a sütnivalóját, ha nincs vehet a konyhán Misi bácsiéktól). Sötétedés után egy rövid tűzijátékkal feldobva. Mindez természetesen az időjárás függvényben változhat, de bízzunk a legjobbakban, gyertek ezen a hétvégén is (természetesen ha tehetitek addig is hétköznapokon, strandidő van és azt is jeleznek hétvégéig)!