



1. Nyitás
A nyitás a 2020-as szezonban nem volt egyszerű a COVID-19 járvány miatt. A vezetőség mindent megtett annak érdekében, hogy a Sziki minél hamarabb kinyithasson. A nyitási határozatot 2020.05.28-án este 5 órakor kaptuk meg. A járvány miatt új szabályok kerültek a házirendbe. A Sziki Naturista Strand és Kemping fokozott figyelmet fordít a szabályok betartására. A strandra beengedhető maximum létszám: 1875 fő . Szájmaszk használata a Büfé-Konyha-Recepció részen sorban állás közben kötelező a további utasításig. A napozó területen csak a 1,5 méteres védőtávolságot kell megtartani. Továbbá kérünk mindenkit, amennyiben bármilyen tünetet észlel magán, ne látogasson el hozzánk.
A konyhánál, büfénél kézfertőtlenítést kell végezni, ha bármilyen közös használatú eszközhöz, fűszertatóhoz, stb. nyúltok, de ezeket is megpróbáljuk kiváltani kiscsomagolású egyszeriekre.
2. Bankkártya
A járvány miatt kérjük, hogy a strand és a kemping vendégei fizetéskor lehetőleg használjanak bankkártyát. Az érintésmentes fizetés közös érdekünk.
3. Programok
A vezetőség minden meghirdetett programot megtart. A programok ideje alatt a fent említett szabályok lesznek a kötelezőek. A 2020-as szezonban több új programmal is készültünk. Az FNT játékai is pl. úgy lesznek megválasztva, hogy a kötelező védőtávolságot be lehessen tartani.
4. Hosszabb a szezon
A szezon a 2020-as évben szeptember 30-ig tart. Ennek oka, hogy a májusi nyitás elhúzódott, és az elmúlt évek tapasztalata azt mutatta, hogy a szeptemberi hónapban még az időjárás lehetővé teszi a napozást.
5. Sebesség
A kemping területére behajtó járművekre továbbra is az 5 km/h érvényes. A korábbi szezonok tapasztalatai alapján azt látjuk, hogy ezt a sebességet rendszerint átlépik, ezt nem szeretné senki a jövőben sem.
Kedves Vendégeink!
2020.5.30-án 12 órakor nyitós fórumot tartunk, amire mindenkit várunk sok szeretettel a büfé előtti asztaloknál. A gyereknap alkalmából sok színes programmal készülünk idén is.
Várunk mindenkit sok szeretettel!
Kedves Vendégeink!
Örömmel jelentjük be, hogy strandunk és kempingünk
2020.05.29-én 12:00–kor nyílik.
Várunk mindenkit sok szeretettel!
Ahogyan ígértem, 10 perccel később már ti is megtudjátok, mint én, hogy megkaptuk az idei szezonra strandnyitási engedélyt is, úgyhogy már csak Petyával kell egyezkednem az idei napsütéses nyárért! Szerintem déltájban már lehet jönni holnap, strandosoknak, kempingeseknek egyaránt. Persze az általános járványügyi védelmi előírások még élnek, a józan belátással együtt. Dióhéjban:
Sándor Jancsi
Kedves Mindenki!
Már mi is nagyon várjuk a nyitást. Addig is kérünk titeket, nézzétek meg a járvánnyal kapcsolatos új szabályainkat, melyek a hatóságok előírásai alapján készült:
Kedves Vendégeink!
Ezen a hétvégén még sajnos NEM tudunk nyitni.
A hatóságok továbbra sem tudnak pontos információt adni számunkra sem.
Megértéseteket köszönjük!
Kedves Vendégeink! Úgy döntöttünk, hogy mostantól a júliustól zárásig tartó időszakra már fogadunk feltételes foglalásokat a kempingbe, ami a következőket jelenti: 1. A visszaigazolt foglalás csak akkor lép érvénybe, ha azt a jogszabályok lehetővé teszik. Az 50% előleget csak akkor kérjük be, de akkor 4 napos határidővel, amikor már biztosan tudjuk, hogy kinyithatunk. […]
Sziasztok!
Kedden egy élő bejelentkezéssel készültünk nektek.
A járvány miatt kialakult helyzet sok bizonytalanságot hozott, mi megosztottuk veletek az információinkat.
A videót visszanézhetitek. Katt a linkre:
https://www.facebook.com/SZIKI.NATOURS/videos/635810520301741/
Kedves Vendégeink!
Mi már bizakodva, szorgalmasan készülünk a szezonra. Azonban a járványra való tekintettel továbbra is zárva tartunk addig. Kérünk mindenkit, hogy tartsa tiszteletben. A szabály megsértése jogi következményeket vonhat maga után, nekünk is, nektek is.
A nyitásra a vészhelyzet elmúltával kerül sor, melyről a hivatalos felületeinken értesítünk benneteket.
Vigyázzunk magunkra és egymásra!
Kempingvezetés
Sziasztok!
Még van egy pár kiadó hely a 2020. március 14-én (szombaton) tartandó újabb fergeteges szikis FARSANGI BULINKRA!
Szombat kora délutántól megy a wellness és a beöltözések. Esti programok: jelmezes felvonulás, kaja, pia, jókedv, szórakozás, disco és tánc.
Belépés kizárólag jelmezben! A legötletesebbek díjazva lesznek.
A jó hangulat garantált kedvező feltételek mellett!
A kajáról és az italról mindenki saját magának gondoskodik. A büfé nem üzemel, tehát hozni kell.
Fűtött lakókocsikban éjszakázásaitokat biztosítani tudjuk.
Jelentkezni lehet: +36-20-249-8616 vagy info@natours.hu
Szeretettel várunk mindenkit!
Üdv.:
a Sziki csapata
2020. május 01-03. Kemping nyitóhétvége
2020. május 16. Kempingszépítés kalákában
2020. május 30. Gyermeknap
2020. június 6. Naturista szabadtéri filmvetítés
2020. június 15-21. Művésztábor
2020. június 27. Naturista Salsa Buli
2020. július 04. Főzőverseny
2020. július 6-12. XXI. Fiatal Naturisták Találkozója
2020. július 18. Holland Barátainkat Fogadó Buli
2020. július 20-26. XXXII. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó
2020. augusztus 8. A „Tó ünnepe”
2020. augusztus 15. Naplemente- és Hullócsillagnéző Buli
2020.augusztus 22. Naturista szabadtéri filmvetítés és piknik
2020. szeptember 26-27 Kemping záróhétvége
Tó ünnepe augusztus 11-én – kivételesen vasárnap – a Szikin Turbuk István barátunk ötlete és szervezése alapján ebben az évben is megrendezzük a Tó ünnepét. Gyertek akár résztvevőként, akár csak nézőként – az önfeledt szórakozás mindkét esetben garantált!
A záróhétvége történései a XXXI. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozón Július 28-29-én sporthetünk záróhétvégéje is elérkezett. Szombaton még lejátszottuk a visszalévő versenyeket (beleértve a sör- és üdítőivót is), majd késő délután a testfestés következett, ahol idén is látványos és vicces alkotások születtek. Este pedig Zoli diszkót rendezett a nagy faház előtti tóparton.
Sporthetünk 4. és 5. napjának életképei Ahogy teltek a napok, tovább fokozódott a hangulat – és a versenyszellem – a XXXI. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozón.
Életképek sporthetünk első három napjáról Hétfőn elkezdődött nálunk a XXXI. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó.
Versek, dalok, tűzijáték gitár- majd diszkózene Idén is vidáman és nagy érdeklődéssel zajlott a holland barátainkat fogadó buli, Etele gördülékeny műsorvezetésével. Sok versmondó, énekes, egyéb előadó lépett fel idén is. Összesen tizenkilenc produkció született (egyéni vagy páros, csoportos előadásban). Erzsi és Misi finom gulyáslevese és palacsintái erős ösztönzésnek bizonyultak – a közönség elismerésén kívül.
Holland barátainkat fogadjuk szombaton A XXXI. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozóra érkező holland barátainkat fogadjuk szombaton (július 20) este hattól egy fergeteges bulival. Fergeteges persze pont annyira lesz, amennyire ti azzá teszitek.
Elkezdődött a Sziki “gyerekhete” Sokféle játékkal és vetélkedővel megkezdődött a Fiatal Naturisták Találkozója néven futó, gyerekprogramokkal teli hetünk .
Nyaralással egybekötött alkotómunka A héten tovább folytatódtak művésztáborunk programjai, a munkán kívül, a szép időben a vizet és a napsütést is élvezhették az alkotók – és persze a közönség is.
Megnyitottuk idei művésztáborunkat Hétfőn (június 17-én) megérkeztek a 2019-es művésztábor résztvevői, kezdetét vette az alkotással teli hét.
Július 8-án újra kezdetét veszi a SZIKI szervezésében a
Fiatal Naturisták Találkozója, mely alatt az elmúlt évekhez hasonlóan szuper programokkal várunk minden kicsit és nagyot.
Ez a hét nem a lustaságról és az unalomról szól! Sok közkedvelt programmal készülünk, hogy a fiatalok számára egy fantasztikus élmény lehessen ez a hét.
Ízelítő a tervezett programokból:
jégköpő verseny, karikába dobás, matracos úszás, buborék fújás, testfestés, kincskeresés, íjászat, hulahopp, ugrókötelezés, vízibomba, Mini Sziki Szumó, táncverseny etc.
Csak győzzétek majd kipihenni. =)
Minél többen leszünk, annál izgalmasabbak lesznek a versenyek. A hétre még van szabad lakókocsink és sátorhelyünk is. 😉
Előző évi tudósítás: http://natours.hu/hu/fnt18tovabb/
Várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel!
Sziki Csapat
info@natours.hu
Kicsit ezúttal is szebbé tettük Mármint kedvelt kempingünket, a Szikit.
Móka, játék, kacagás …és persze szórakoztató vetélkedők színesítették idei gyermeknapunk programjait.
Megjelent a júniusi Fókusz A Nemzetközi Naturista Szövetség e havi hírlevelében olvashatunk többek között a téli szerbiai történésekről (magyarországi szál hogy Mórahalomra is ellátogattak ottani klubokból) és helyi naturisták terveiről.
Május 25-én ismét Gyereknap lesz a Szikin! Várunk minden virgonc lurkót a különleges, színes játékprogramokra, versenyekre, meglepetésekre.
Nyitás utáni első programunk idén is a kemping szépítése lesz. Május 18-án is várjuk a lelkes kertészeket és ezermestereket, szépérzékű hölgyeket és urakat.
Sziasztok! Még van egy pár kiadó hely a 2019. március 09-én (szombaton) tartandó újabb fergeteges szikis FARSANGI BULINKRA!
Fórummal, sütögetéssel és diszkóval zárjuk az idényt Lassan ennek a szezonnak is a végéhez érkezünk. Szerencsére addig még néhányszor kilátogathattok hozzánk pihenni, sportolni: A Sziki záróhétvégéje szeptember 15-én szombaton, és 16-án vasárnap lesz. Ilyenkor – már hagyományosan – fórumot is tartunk. Nem lesz ez másként azon a szombati napon sem: délben minden érdeklődőt szeretettel várunk […]
Hullócsillagnézős, diszkós, sütögetős hosszú hétvége Az idei augusztus 20-i hosszú hétvégét is érdemes nálunk tölteni. Pihenhettek, sportolhattok mindhárom nap a szokásos módokon, viszont vasárnap külön programok is lesznek:
A Tó Ünnepe a Szikin A már hetedik alkalommal megrendezett Tó ünnepe az egyik, ha nem a legjobb volt ezen események közül. Megdumáltuk Petyával a jó időt, Szilviékkel pedig, hogy végre nálunk is tartsanak salsa bemutatót és oktatást, ne érezzük emiatt a kispici távolság miatt mostohának a szegedi kempingünket. És lőn, jöttek, táncoltak és győztek. […]
Vetélkedjünk a tó ünnepén, augusztus 11-én, szombaton! Ahogy előző években megszokhattuk, idén is megszervezésre kerül Turbuk István barátunk ötlete alapján a Tó ünnepe nevet viselő több éves hagyományunk. Idén is számos szórakoztató programon vehetnek részt a jelentkezők.
A Sporthét utolsó három napja Gyakorlatilag felesleges minden egyes sportágról és programról külön-külön írnom, jöjjön el jövőre, aki meg akar ismerkedni az itteni hangulattal! De legalább megpróbáltunk egy-egy képet feltenni az utolsó napok eseményeiről, illetve itt egy kis statisztika az idei Sporthétről:
XXX., csak az olvassa, akit érdekel a téma! Jó időnk volt nem csak sportolásra, hanem strandolásra is szerdán és csütörtökön a XXX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó folytatásaként. Az 5000 m-es futásnál szerencsére csak az útvonal-kijelölők tévedtek el, úgyhogy idén is születtek 20 perc alatti eredmények, én ennél kicsivel hamarabb értem a célba a Volkswagenemmel, mint felvezető […]
Elkezdődött a XXX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó Beindult a Sporthét, mint a szél! Merthogy az is nagyon beindult, de kicseleztük: a kocsmasportokkal kezdtük a faházban, aztán húzódtunk egyre kijjebb, ahogyan egyre jobban kisütött a nap.
Holland buli kimaxolva A klasszikus vicc: A lányokat így hívtuk: Gyertek lányok, lesz kaja-pia-buli! A fiúkat pedig: Gyertek fiúk, lesz kaja-pia-buli-csajok! 😀 Ki is maxoltuk rendesen, Misiék tolták a pörköltet és a palacsintát, és kitelepült egy minibüfé a partra.
Szombaton (július 21-e) fogadjuk a XXX. Nemzetközi Sporttalálkozóra érkező holland barátainkat – készüljetek egy produkcióval! Az elmúlt évek alatt hagyománnyá vált hogy a sporthétre érkező holland barátaink tiszteletére egy kis bulit szervezünk. Ez 18.00-kor kezdődik, szombaton (július 21.én). Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépődíj egy produkció.
Hétfőn indul legnagyobb rendezvényünk, a XXX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó – jelentkezzetek ide kattintva! Összesen több mint húsz felüli versenyszámmal kezdődik július 23-án hétfőn a Nemzetközi Sporttalálkozó a Szikin – immár a harmincadik. Mind egyéni- mind csapatjátékokban megmérettethetitek magatokat idén is.
Még mindig nem unatkoznak a (nagyon) fiatal naturisták Kialakultak a korosztályos bandák, klikkek és barátságok gyerekek, felnőttek között Tartjuk a programokat csak nem sorrendben,hanem időjárástól és a gyerekek kedvétől függően rugalmasan.Azért a víz az úr! (Stégről ugrálós, matracos úszás, iszappakoló, stb.)
Haditudósítás FNT-frontról Szélben és esőben, de annál lelkesebb 15, majd keddtől már 17 fős gyerekcsapattal kezdődött az idei FNT-nk, ez a létszám fog felmenni a hét második felében szokás szerint 30-35 főre. A programokat a pluralista demokrácia jegyében már hétfőn délelőtt megszavazták a gyerekek, mindenki kívánsága teljesülni fog a héten.
Főzőverseny a szélben, délben Reggel nyolckor még a lefújáson gondolkodtunk, de aztán inkább az esőfelhőket fújtuk el, a szél azért maradt, nehogy nagyon berúgjanak a tűző napon serénykedők. Két kategóriában nyolc csapat indult, galamblelkű nemzetközi női zsűrink (Ani, Marcsi, Truus és Analyse) jóvoltából mindenki nyert valamilyen díjat.
Július 9-15. Fiatal Naturisták Találkozója Július 9-én, hétfőn – itt a Szikin – elkezdődik a XIX. FNT. Az elmúlt évekhez hasonlóan vasárnapig egy gyermek se fog unatkozni. Móka, kacagás, játékos testmozgás vár minden fiatal résztvevőre.
Nemzetközi Főzőverseny ismét a Szikin – folyamatosan lehet jelentkezni Július 7-én, szombaton újra bebizonyíthatjátok hogy nem csak hogy jól tudtok főzni, de a zsűri tagjait is le tudjátok nyűgözni szakácsművészetetekkel. Persze senki ne tántorodjon el, nem profi szakácsokat várunk, egyszerűen csak az ételkészítés (és persze -fogyasztás) öröméért főzőket – pont ahogyan előző években is!
Vasárnap véget ért a művésztábor. Hétfőtől péntekig a már szokásosan jó hangulatban készültek az alkotások. Legyen szó akár festményekről, szobrokról, fényképekről, tűzzománcról vagy ékszerekről.
Június 18-án, hétfőn elkezdődtek művésztáborunk programjai Szombaton megérkeztek többen művészeink közül, hétfőre mindannyian. Közös vacsorával indult a hét, majd megkezdődött az egész heti alkotás. Részletes menetrend:
Idén is egy hétig a művészeteké – és persze az érdeklődő közönségé – a főszerep a Szikin (június 18. – 24.) Június 18-án, hétfőn megnyitjuk idei művésztáborunkat. A jól bevált menetrend szerint ebben az évben is többek között szobrászokat, festőket, ékszerkészítőket és fotóművészeket hívtunk meg.
Vasárnap a gyermekjátékoké volt a főszerep a Szikin Miután szombaton elmaradtak a gyereknapi programok – a délelőtti nagy eső miatt – azokat vasárnap végre megtarthattuk. Ahogy korábban is meghirdettük, Kata kigondolt jó néhány játékot a kicsiknek.
Tökéletes strandidőnk volt a nyitóhétvégén – és azután is! Az ősszel tett ígéreteinket sikerült beváltanunk. Két hét telt el a nyitóhétvége utolsó napja óta. Két nyárias hét – hiába volt még csak május első fele. Már a nyitáskor elég meleg volt a tó a fürdőzéshez – a harminc fokot közelítő (időnként el is érő!) levegő […]
Hurrá, nyaralunk! De legalábbis nyitunk! Itt a Szikin idén is a május elsejei hosszú hétvégével indítjuk a szezont. Így már április 28-án, szombaton nyitunk. Egy hónapja még hófoltokba botolhattunk itt, azóta felbolydult a természet, szinte már kitört a nyár, a tó vize is melegszik, többen már meg is mártóztak benne. Csapatunk március óta a kemping […]
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Békés Boldog Új Évet Kívánunk a Szikiről! Szolja, János, Dia, Attila
Csillaghullásnéző buli makettek vízre helyezésével, közös sütögetéssel és tüzijátékkal Most szombaton végig kegyeibe fogadott minket az időjárás. Megtarthattuk mind az egyébként is tervezett naplemente- és hullócsillagnéző bulinkat, mind pedig az egy héttel korábbi Tó ünnepén készített makettek úsztatását (amit az akkor megérkező rossz idő miatt kellett elhalasztanunk).
Ötletes vízijárművek, Tó szépe megválasztása és vidám vetélkedő – Tavunkat ünnepeltük. Kreatív programokkal, sok lelkes résztvevővel, de késő délután az időjárás változása miatt “kalandosra sikerülve” tartottuk meg a szombaton a Tó ünnepét.
Sporthetünk forró záróhétvégéje A sporthét szombatjának délelőttjétől a felnőttek újra bekapcsolódhattak az összes egyéni versenybe (100 méteres futás, távolugrás, fekvőtámasz, úszás), illetve lejátszották a strandröplabda és a röplabda döntőjét. Ezt a szlovén csapat nyerte – nekik ezúton is gratulálunk. S. Józsinak – aki e döntőn hősies küzdelmében, egy vetődése során sérült meg – jobbulást kívánunk!
A sporthét 4. és 5. napján felgyorsultak az események. Csütörtökön kissé hűvösebbre fordult ugyan az időjárás, de ez senki kedvét nem szegte, egyedül a tó matracos átúszása maradt el emiatt. Érdekesség hogy több női vendégünk dobott kereket mint férfi (pedig ők sem voltak kevesen). Viszont meglepetésre hulahopp karikázásban sem csak nők indultak.
Változó időjárással, de sok versenyzővel folytatódott a sporthét kedden és szerdán Kedden a sporthét második napját újra kellemes időjárással kezdtük, a legkorábban kezdődő sportágban, az íjászatban jó sokan mérettették meg magukat felnőttek, gyerekek egyaránt – még három éves versenyző is akadt. Ezután elkezdődött a lábtengó. Utána kicsit romlott ugyan az idő, mégis jó néhányan beneveztek […]
Megnyílt a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó, elkezdődtek a versenyek Hétfőn 11 órakor – tökéletes strandidőben – ünnepélyes megnyitóval elindítottuk a XXIX. Nemzetközi Naturista Sporthetet. Egészen vasárnapig tart – bár azon a napon már csak az egész lezárása, a díjkiosztás lesz. A megszokott versenyszámokon túl két újdonságot is beterveztünk: darts és dinnyeevés.
Holland barátainkat fogadtuk, szokás szerint vicces és érdekes előadásokkal A szombati Holland Buli előpartija már pénteken megkezdődött (Sándor Jancsi hatalmas presztízsvesztére), amikor is a naturizmus helyi doyenjének, Imrének a születésnapját ünnepelte mintegy harminc kempingvendég. Közben – sőt, a legtöbben már néhány nappal korábban – holland barátaink is megérkeztek, berendezkedtek.
Hétfőn – új sportágakkal – megkezdjük legnépszerűbb rendezvényünket, a sporthetet! Kedves Mindenki! Szeretettel meghívunk minden sportolni vágyó kicsit és nagyot a jövő héten kezdődő XXIX. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozóra (Július 24-30- ig)! Az elmúlt évek közkedvelt sportprogramjai mellett új programokkal frissítettük a listát, hogy egy pillanatra se unatkozzon senki. 🙂
Szombaton idén is nagy bulival fogadjuk holland barátainkat – szokás szerint egy műsorszámmal készüljetek! A hagyományokhoz híven, a Sporthét előtt most is megrendezésre kerül A Holland Barátainkat Fogadó Buli, amelyre mindenkit szeretettel meghívunk. A buli most szombaton (július 22-én) 18:00-kor kezdődik. A vacsora paprikás csirke és palacsinta lesz. A résztvevőknek egyetlen feladatuk van, ki kell […]
A gyerekeknek az FNT utolsó két napján sem volt idejük unatkozni Pénteken folytatódott az FNT. A délelőtti programokat íjászattal és csúzlizással indította Kata, majd hulahoppoztak és ugróköteleztek a gyerekek. Ebéd előtt még egy hatalmas vízibombacsatát is lejátszottak. Délután egy hosszú és izgalmas kirándulásra indult a csapat ahol, állatok (kecskét, tyúkot, egyéb madarak) etetésére is lehetőségük volt. […]
Tudósítás az FNT kellős közepéből (2.-4. nap) A hétfői első nap után Kata és a gyerekek folytatták az FNT-t, nagyjából az általuk megszavazott programpontok alapján. Kedden tehát versenyeztek a gyerekek jégköpésben, karikába dobásban,és matracos úszásban, volt játékos buborékfújás és testfestés is, ami estig elhúzódott, ezért a betervezett vízitrona elmaradt. (Néhány alkotás is látható az alábbi […]
Közvetítés a Fiatal Naturisták Találkozójáról élőben: 5 fős induló létszámmal, 1,5-12 éves korcsoportban (a szintén ott tüsténkedő szülőket-nagyszülőket persze nem számítva) tegnap megkezdődött az FNT.
Jól sikerült főzőverseny “lábas kígyóval”, többféle lecsóval, élő tállal és egyéb furfangosságokkal Jó néhány éve minden Július elején megrendezzük hagyományos főzőversenyünket. Tegnap sem történt ez másképp – szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett – meleg, napos időnk volt végig.
2017. július 10-14. FNT Kedves Mindenki! Július 10-én újra kezdetét veszi a NAVKE szervezésében a Fiatal Naturisták Találkozója, melyben az elmúlt évekhez hasonlóan szuper programokkal várunk minden kicsit és nagyot.
2017. július 8. Főzőverseny Sziasztok! Itt az idő újra megélezni a késeket, elővenni a fakanalakat és előhalászni a zsűri ízlelőbimbóit lenyűgöző titkos recepteket, mert most szombaton, július 8-án, újra megrendezésre kerül a Nemzetközi Főzőverseny a Szikin. Nevezni folyamatosan lehet. Fő-és egytálételek, illetve egyéb ételek kategóriában.
Ismét büszkék lehetünk naturista versenyzőinkre Június 11 és 14 között újra a horvátországi Porecs melletti Solaris kempingben rendezték meg az Alpok-Adria Nemzetközi Sporttalálkozót. Idén kilenc fő képviselte a magyar naturizmust, akik négy fős ukrán támogatással kiegészülve szálltak be a versenyekbe.
Befejeződött a XII. Naturista Művésztábor Ma véget ért nálunk az idei (a XII.) Naturista Művésztábor. Szombat délelőtt a nagy faházban megnyílt a kiállítás a művészek egész heti alkotásaiból. Ahány féle művészeti ág képviselője volt jelen, annyi féle tárgyat lehetett megcsodálni: művészi fényképeket, szobrokat, tűzzománcokat, szépen megfestett köveket, festményeket, ékszereket, grafikákat és még ennél is többet.
Javában zajlanak művésztáborunk eseményei A megnyitó után tovább folytatódott művésztáborunk – és tart még majd egészen vasárnapig. Jelenlétével (és alkotásaival) megtisztelt minket tűzzománc-készítő, ékszerkészítő, népi hímző, négy fotográfus, három festőművész, egy szobrászházaspár, két grafikus és több amatőr kézműves. A hétfő este a megemlékezés jegyében telt: A tavalyi rendezvényen még részt vett Balázs, aki operatőrként egy […]
Megnyílt a XII. Naturista művésztábor Megérkeztek hétfőn a művészek. Miután mindenki berendezkedett, elfoglalta helyét, este héttől egy közös vacsorával, beszélgetéssel megnyílt a XII. Naturista művésztábor. Keddtől már az alkotásé a főszerep. Az alábbi programokba lehet – és érdemes bekapcsolódni a héten vendégeinknek:
A jövő hét a művésztáboré a Szikin A jövő hét (június 19-től 25-ig) a művészet jegyében telik. Hétfőn kezdődik és vasárnapig tart az idei naturista művésztábor.
Vidámra, játékosra sikerült a gyereknap A szeles – bár napos – idő ellenére nagyszerűen sikerült a tegnapi gyereknap. Kata animálásával végig gyerekkacagástól zengett a Sziki, jókedvből nem volt hiány. Jó kis futkosós akadályversennyel kezdtek, majd a kincskereső játékkal folytatták. A napon ugyan megolvadtak kincsek (csokiszeletek) mire megtalálták őket, de sebaj, mélyhűtőbe téve gyorsan fogyaszthatóvá váltak – bár […]
Gyertek a szombati a gyereknapra! Játék, móka, kacagás vár! Kedves vendégeink, kedves gyerekek! Idén is május utolsó szombatján tartjuk a gyereknapot. Nem fogtok unatkozni, Kata megint sokféle vidám játékot eszelt ki nektek:
Megkezdődött kempingszépítő napunk Ma reggel ragyogó napsütésben kezdődött a kempingszépítő napunk. Önkéntes munkás vendégeink főképpen virágültetéssel és festéssel vették ki részüket a feladatokból – aminek a jutalma (a jól végzett munka örömén kívül) egy tányér gulyásleves lett.
Szombati kempingszépítő napunkra szeretettel várunk mindenkit Néhány nap és elkezdődik idei kempingszépítésünk – e hét szombatján (május 20-án) – esti össztűzzel, közös együtt sütögetéssel! Jöjjön bátran mindenki, aki szívesen beszállna munkájával az idei jó hangulatú, közösségi kempingszépítésbe. Nem kell hozzá szakértelem, lehet pl kertészkedni, faházat festeni, füvet gereblyézni, virágokat hozni és elültetni.
Hozzánk is beadható a SZÉP-kártyák május végével lejáró egyenlege Kedves Vendégeink! Ne feledjétek, hogy a Széchenyi Pihenőkártya feltöltését az azt követő második év május 31-ig lehet felhasználni! Utána a bent ragadt összeg visszakerül a munkáltatóhoz.
Javuló időjárás és nagyszerű hangulat a nyitóhétvégén Ahogy számítottunk is rá, hűvösen, szelesen indult a nyitóhétvége. A nap is csak időnként sütött ki szombaton. Szerencsére a hangulatot az esti, kisebb buli feldobta a nagy faházban. Kis eszegetés, beszélgetés, zene – néhányan még kicsit táncoltak is. Ahogy első napra a strandbelépő, úgy este a szauna is […]
Utolsó simítások a nyitóhétvége előtt Végre 2017-ben is elérkezik a nyitóhétvége! Április 29-én szombaton reggel nyolc órától minden régi és új vendégét szeretettel várja a Sziki!
Farsangi buli a Szikin 2017 Sziasztok! Még van egy pár kiadó hely a 2017. március 04-én (szombaton) tartandó újabb fergeteges szikis FARSANGI BULINKRA!
Pótszilveszter 2017 Ismét egy fergetegesen jól sikerült pótszilveszteri buli részesei lehettünk a Szikin! A 31 fős társaságból mindenki nagyon kitett magáért. Az asztalok roskadoztak a finomabbnál-finomabb ételektől és italoktól. A hangulat, a társaság és a zene szuper volt. Egész este ment a tánc, a jacuzzi és a szauna. A bátrabbak a hóban fetrengve hűtötték le […]